Putyinnak nem célja sem az Európai Unió belső szétzilálása, sem a Szovjetunió újjáépítése, azonban az általa kiépített rezsim egyre inkább elnyomó, a cenzúra, az ellenzéki erők elhallgattatása egyre intenzívebb – mondta el a Maszolnak adott interjújáan Ilya Matveev orosz politikaelmélet- és politikaigazdaságtan-kutató.

Most, hogy Putyint ismét megválasztották Oroszország vezetőjének, az a kérdés, hogy mire lehet számítani a jövőben?

Mindenki számított arra, hogy Putyin fog győzni, nem volt ebben meglepetés. Az érdekes, hogy Putyin nem igazán beszélt saját programról mint jelölt, holott hat évvel ezelőtt volt egy meglehetősen részletes programja, több nagy orosz lapban jelentetett meg cikkeket a különböző témákban. Most azonban nem tudtak semmit arról, hogyan nézne ki a következő hat év – és az meglehetősen zavaró volt, hogy bár mindenki tudta, hogy győzni fog, senki nem tudott az elképzeléseiről.

Néhány évvel a választások előtt az éves parlamenti kiértékelőjében végül beszélt erről: a felszólalása majdnem felében a katonai fejlesztésekről beszélt a világot fenyegetve, de kevés szót ejtett a gazdaságról, pedig jelenleg Oroszország nagyjából stagnál ilyen tekintetben. Én éppen ezért azt vártam, hogy a gazdaság felélesztéséről fog beszélni, de ez többnyire elmaradt. Ez meglehetősen ijesztő, hiszen egyrészt további gazdasági hanyatlásra számíthatunk, másrészt a következő hat év a militantizmus éve lesz.

A korábbi választásokat utcai tüntetések követték, 2012-ben fair választásokat követelve, de ez most elmaradt, pedig tudjuk, hogy a mostani választások sem voltak tiszták. Putyin például kizárta Alekszej Navalnijt az indulók sorából, és az eredményekkel is csaltak.

Éppen az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon a valóságban mennyire népszerű Putyin?

Erre nehéz választ adni. Mert még ha többnyire népszerű is, ez részben az alternatívák hiánya miatt van így, hiszen a politikai mezőnyt teljesen „megtisztították”, marginalizálták például Navalnijt és a szervezetét, folyamatosan nyomást helyeztek rájuk a rendőrség, a titkosrendőrség részéről.

Még így sem tudjuk, hogy valójában milyen arányban támogatják. Az elfogadottsága a Krím-félsziget annektálása óta 80-85 százalék körül volt, de a kérdés az, hogy egy autokráciában mennyire bízhatunk a közvélemény-kutatásokban. Az emberek ugyanakkor félnek is őszintén válaszolni, valószínűleg sokan hazudnak arra a kérdésre válaszolva, hogy elfogadják-e Putyint, ráadásul sokan nem is válaszolnak: a 85 százalék tehát csak azokról mond el valamit, akik egyáltalán feleltek a kérdésre.

Ugyanakkor a hatóságok a választások alatt soha nem látott erőfeszítéseket tettek arra, hogy elvigyék az embereket szavazni, mert különösen fontos volt Putyin és a Kreml stratégái számára a részvétel aránya. De még így is 67,5 százalék ment el szavazni, ami alig magasabb, mint a korábbi választási arány – pedig voltak régiók, ahol teljesen meghamisították a szavazatokat, például Csecsenföldön vagy a Kaukázusban, ahol Putyin 95-100 százalékot kapott, és 90-95 százalékos részvételi arányt mértek. Ez a választási arány, a 67,5 százalék azt is jelenti, hogy Navalnij bojkottra hívása legalább is valamilyen mértékben sikeres volt.

Korábban említette a gazdaság állapotát. Tulajdonképpen miről van szó, egy tudatos döntésről vagy olyan, Putyintól független strukturális okokról, amelyek akadályozzák a fejlődést?

Egyértelmű az, hogy szeretné a gazdasági növekedést, a kérdés az, hogy milyen lépéseket tehet meg ennek érdekében. Annak az oka, hogy semmilyen következetes döntést nem hozhat meg a gazdasági fejlődésért, azon csoportoknak tudható be, akik megakadályozzák ebben, mert az érdekeiket sértené. Ő pedig nem fog szembemenni ezekkel az intézményekkel és az állami vállalatokkal sem, amelyek nagyon korruptak és nem hatékonyak, de az ő barátai. Ha azt akarná, hogy ezek a vállalatok jobban működjenek, le kellene váltania a vezetőket. Az oligarchák esetében is lépnie kellene, mert jelenleg offshore cégekben tartják a profitot, amelyet termelnek.

Milyen mértékben jelent Navalnij veszélyt Putyin hatalmára?

Nem mondható, hogy veszélyt jelent Putyinra, de sok lehetőség van benne mint ellenzéki vezetőben. Véleményem szerint lehet olyan politikus, akit majd a népesség többsége fog támogatni, de még nem tart itt: az oroszok 30-40 százaléka nem is tudja, hogy ő kicsoda, mert az állami médiák el vannak tiltva még a neve megemlítésétől is. Azok pedig, akik nem használnak internetet, soha nem is találkozhattak a nevével, ráadásul véleményem szerint 10-15 százalékos az elfogadottsága azok körében is, akik ismerik.

Mi fog történni hat év múlva, amikor lejár ez a mandátuma is? Úgy tűnik, hogy nem a pártszínek a fontosak Oroszországban, hanem a név maga. Vannak olyanok a környezetében, akik át fogják venni a stafétát?

Putyin az alkotmány szerint nem lehet majd újra jelölt, mert ugyanaz a személy egymás után háromszor nem lehet elnök. Ugyanez volt a probléma számára 2007-ben is, amikor a közeli bizalmasa, Dmitrij Medvegyev lett az új elnök. Amikor pedig lejárt az ő mandátuma, Putyin újra átvehette a vezetést.

Ez fog ismét megtörténni: amikor lejár a mandátuma hat év után, akkor valakinek át kell vennie a helyét újabb hat évre. Amikor pedig Putyin 12 év múlva újra indulhat az elnöki helyért, már 77 éves lesz, így nem valószínű, hogy indulni fog. 2024-ben tehát utódot kell találnia, aki vélhetően hosszú távra veszi már át a helyét. Ez azonban nagyon komoly problémát jelent majd: ha talál valakit, akkor mindenkinek rá kell bólintania a döntésére: az üzletembereknek, oligarcháknak, minisztériumoknak, a titkosszolgálatnak, a hadseregnek és így tovább, és népszerűnek is kell lennie.

A nyugati média gyakran emlegeti azt, hogy Putyin újjáépítené a Szovjetuniót. Ezt komolyan vehetjük?

Azt hiszem, hogy azt is mondta, legalább egyszer, hogy soha nem akarná újjáépíteni a Szovjetuniót. Én azt gondolom, hogy valóban nincsenek ilyen tervei és egyéb területi törekvései sincsenek. A Krím-félsziget egyszeri eset volt, de ha Donyeck és Luhanszk esetét nézzük, akkor soha nem kínálta fel az annektálásukat – mert túlságosan magas volna az ára ennek az orosz állam számára.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a szomszédos országokra nézve vagy globálisan nem volna veszélyes a külpolitikája, de a Szovjetuniót nem akarja újjáépíteni.

Véleménye szerint mi Oroszország Európa-politikája ma? Számos vélemény szerint az Európai Unió belső szétzilálását célozta meg.

Miért akarná ezt Putyin? A fő érdeke, hogy hatalmon maradhasson és ugyanakkor meg akarja védeni Oroszország érdekeit az ő elképzelései szerint. Nem akarja megsemmisíteni az Európai Uniót és ehhez nem is elég befolyásos: Oroszország katonailag erős, de gazdaságilag nem az.

Ezzel szemben éppen hogy javítani akar a kapcsolatokon, fenntartani a kereskedelmet az EU-val úgy, hogy ezzel egyidőben nem adja fel az álláspontját a Krím-félszigettel és Ukrajnával kapcsolatosan. Az EU ebbe nem egyezne bele, a szankciókról sem mondanak le, amíg nincs változás – de Putyin sem változtat, ezért aztán egy örökös konfrontáció áll fenn. Az orosz emberek előtt erősnek és kompromisszumra nem hajlandónak akar feltűnni, az agresszív retorikának így belpolitikai okai vannak – ez volt a már említett parlamenti beszédének a lényege is.

Gyakran az a benyomásom, hogy nyugati médumok baloldali kritikákat azzal akarnak ellehetetleníteni, hogy betudják az orosz propagandának és kamuhíreknek. Mondok egy példát erre: a Russia Today televízió csatornán, bár valóban egyértelműen az orosz állam szócsöve, gyakran komoly beszélgetéseket lehet látni, fontos szakértőkkel. Mit gondol erről?

Ezek az orosz sajtóorgánumok kétségtelenül felhasználnak baloldali gondolatokat a propaganda részeként. Véleményem szerint azonban az orosz befolyás soha nem volt döntő erejű a különböző külföldi választások során. Trump megválasztása például nem az oroszoknak köszönhető, hanem az amerikai demokrácia problémáinak tudható be és annak, hogy a Demokrata Párt képtelen volt felkarolni Bernie Sanderst mint jelöltet. Egyes erők a nyugaton kifogásként használják az oroszokat arra, hogy ők maguk képtelenek a változásra, például baloldali politikák felvállalására. Az establishment sok politikusa Oroszországot jelöli meg a problémák forrásának, de ostobaság volna túlértékelni az orosz befolyást.

Hogyan nyilvánul meg a mindennapokban az autoriter rezsim hatása?

Az orosz rezsim nem hasonlítható a Szovjetunióhoz vagy Ceaușescu rendszeréhez, nem totalitárius, ezekhez képest több a szabadság. Elmondhatsz egy viccet és megjelentethetsz egy kritikus cikket Putyinról egy honlapon.

Eleinte a Putyin által kontrollált állami tévék mellett az online sajtó probléma nélkül működött és alapvetően kritikus volt vele szemben. Az elmúlt években azonban egyre keményebb lett a rezsim, ma már majdnem lehetetlen olyan online lapot működtetni, amely sok olvasóval bír. Ha egy lap mondjuk elér egymillió olvasót naponta, akkor a hatóságok megpróbálják leváltani a főszerkesztőjét. Az összes tévécsatorna ennek lett az áldozata, és az internet is erősen kontrollált. Előfordult, hogy egy lap szerkesztői egy újat alapítottak, majd amikor azt is el kellett hagyniuk, akkor Lettországból kezdtek el szerkeszteni egy harmadikat.

Azt mondhatom tehát, hogy folyamatos harc van, a rezsim pedig meglehetősen elnyomóvá vált a független sajtóval, a civil szervezetekkel szemben, a különböző tüntetésekkel szemben is, a titkos rendőrség aktivistákat kínoz meg, és ha például avantgárd művész vagy, akkor eltiltják a műsorod, mert az „szembemegy a hagyományos értékekkel”. A cenzúra egyértelműen nem száz százalékos, de egyre inkább beavatkozik az emberek életébe, a mindennapokban érezhetővé vált.

Címlapi illusztrációnk forrása: AP Photo/Alexander