Egyelőre nem nevezte meg biztosjelöltjét az Egyesült Királyság kormánya, de az Európai Bizottság arra számít, hogy ez még hétfőn megtörténik - közölte a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
Figyelmeztetésnek tartják, hogy a Kelemen Hunor nem érte el az 5 százalékos támogatottságot.
Állami ügynökségek és hatóságok átstrukturálása várható a miniszterelnök szerint.
Egy lengyel kamionos tért át a szemközti forgalmi sávba.
És ezúttal is lejárt szavatosságú politikusokat juttatott az istenadta nép a második fordulóba. Igaz, hogy többségi kihívóikról sem lehetne azt állítani, hogy Európa, az ország megújítására alkalmasok lettek volna.
Néhol akár a 20 Celsius-fokot is elérhetik a csúcshőmérsékletek.
A kizárások megszüntetésére és az alapszabályzat betartására szólították fel Mezei János elnököt.
A politológus szerint a volt kormányfő a PSD a szervezettségének és mobilizációs csatornáinak köszönheti a választási eredményét.
A magyarok legmagasabb arányban Kalotaszentkirály, Kisbács, Körösfő, Magyarfenes, Magyarkapus, Magyarvista, Magyarszovát és Tordaszentlászló településeken vettek részt a választásokon.
Az Orban-kormány célja, hogy november végéig elfogadja az országos minimálbér emeléséről szóló jogszabályt - jelentette be hétfői sajtóértekezletén Ionel Dancă kabinetigazgató.
Felfüggesztették hétfőn a sztrájkot a parajdi sóbányában, miután a Salrom igazgatótanácsa úgy döntött, hogy enged a tiltakozók követelésének, és biztosítja számukra az üdülési jegyeket.
Ma egy kis időutazást tettem, köszönhetően az Erzurumban működő iráni konzulátusnak. Iráni vízumot online is lehet igényelni, nekem azonban nem sikerült, ezért voltam kénytelen a diplomáciai kirendeltséghez fordulni.
Klaus Johannis megnyerte az elnökválasztást, majd beadta a felmondását. A mondat első felét én találtam ki, a másodikat egy mesterséges intelligencia (MI).
A Pro Románia elnöke egyik továbbjutó elnökjelölt támogatására sem szólít fel.
Nem okoztak meglepetést.
A tudományos élet ösztönzése és méltatása céljából létrehozott díjait adta át pénteken az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnöke a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Aula Magna termében.
A sejtek hálózatmodellezése lehet az orvostudományok egyik nagy esélye
Szerinte a térkép megtéveszti a nézőket, mivel azt sugallja, hogy Lengyelország felelős volt a haláltáborokban elkövetett bűntettekért.
Nem lesz ott a magyarországi tehetségkutató élő show-jában a borszéki Kalandor zenekar – derült ki a műsor vasárnap esti adásából.
Alacsonyabb választási részvétel mellett nőtt az RMDSZ-es jelöltre leadott szavazatok száma.