A volt PSD-elnök börtönbüntetése eltörléséért folyamodott a legfelsőbb bírósághoz.
Megrajzolák az első három helyen végzett államfőjelölt választóinak profilját.
Az infláció éves üteme az EU-ban szeptemberben szintén Romániában volt a legerősebb.
Az alacsony érdeklődés miatt maradnak el a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) „mozikaravánjának” csíkszeredai vetítései.
A 20 éves jubileumát ünneplő kolozsvári Ördögtérgye Néptáncegyüttes szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a XVI. Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozóra november 21. és 23. között.
A mexikói kormány gépén hagyta el Bolíviát.
Az Exclusive és a Men’s Health magazin kiadása is megszűnik.
Zárva maradnak az iskolák az ország teljes központi területén is.
A szociáldemokraták mindenféle manőverrel próbálják magukra irányítani a figyelmet, de ő a választókkal való találkozásokra akar koncentrálni – jelentette ki hétfő este Klaus Johannis.
Ez a 19 407 szavazókörzet szavazatainak összeszámolása utáni eredmény, ami 99,09 százalékos feldolgozottságot jelent.
210 bejelentés érkezett esetleges szabálysértésekről az elnökválasztás első fordulójának napján – közölte hétfő esti sajtóértekezletén Monica Dajbog.
Tizenhárom éves rajongója is van a ’80-as évek magyar undergroundjában gyökerező Müller Péter Sziámi and Friends zenekarnak, zenéjükre különböző generációk buliznak együtt.
A csíki települések többsége kiválóan teljesített az államelnök-választás első fordulójában
A parlamenti választáson győztes Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) elveti a nagykoalíció létrehozását, és nem akar a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni a kormányalakításnál.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) Giurgiu megyei szervezetének elnöke, Niculae Bădălău szenátor hétfőn bejelentette, hogy néhány kollégájával közösen bizalmatlansági indítványt terveznek benyújtani jövő év februárjában.
Maholnap levelet ír Klaus Johannisnak, amelyben nyilvános vitára hívja ki, hogy kielemezzék az eddigi megvalósításokat és a jövőbeni terveket – jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
Egy amerikai kutatócsoport megállapította, hogy a közvélekedéssel szemben nincs különbség a lányok és fiúk agyfejlődésében.
A rövidebbet húzták.
Problémamentes, jól szervezett első fordulón vagyunk túl – nyilatkozta hétfőn Ludovic Orban kormányfő.