Egy első osztályos kislány közölte a tanítónővel, hogy a lányvécében találkozott egy férfival.
Az RMDSZ jelöltjén kívül eddig három másik aspiráns jelezte részvételét.
Pszichedelikus, játékos formában villantja fel a felnőtté válás bizonytalanságait a sepsiszentgyörgyi Alice című színházi koncert, amelyben „semmit sem és mindent komolyan kell venni”.
November 10-én tizennégy jelölt közül választ államfőt Románia.
Az európai gazdaság hetedik egymást követő évben tapasztalt növekedése mérsékeltebben folytatódik 2020-ban és 2021-ben.
Több mint százhúsz kollázst tartalmaz a szerda este megnyitott tárlat
Félkatonai kiképzésen akart részt venni.
Teljesen elhibázott volt az általa átvett minisztérium idei költségvetése - jelentette ki csütörtökön Ion Ştefan közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszter.
November 10-én várható az influenza elleni oltások második szállítmánya az országba, december elején pedig az utolsó szállítmány is megérkezik – nyilatkozta mandátumának átvételét követően az új egészségügyi miniszter, Victor Costache.
Immár harminc évfolyamnál tart a 1990. október 1-én Erdély első felekezeti iskolájaként újraindult Refi.
Előadás közben szakadt le a londoni Piccadilly Színház mennyezetének egy darabja, többen megsérültek – írta a BBC hírportálja csütörtökön.
Iulian Bulai képviselő nehezményezi, hogy nem kérték ki a véleményüket Adina Vălean EB-biztosi jelölésekor.
Nincs elegendő pénz sem az egészségügyi programokra, sem az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) költségvetésére - mondta csütörtökön Ludovic Orban miniszterelnök.
Hatalmas ókori fellegvárat tártak fel a közép-görögországi Boiótiában, a mükénéi civilizáció idejében virágzó Gla városában.
Sürgősségi rendelettel döntöttek a minisztériumok átcsoportosításáról.
Az 1955-ben 24 évesen elhunyt James Dean posztumusz megkapta a Finding Jack című vietnámi háborús film egyik fontos szerepét, írja a Variety.
Karinthy Frigyes unokája, Karinthy Ferenc fia hosszan tartó súlyos betegség után, életének 71. évében, szerdán hunyt el.
A miniszterelnök szerint megnézik, mit, mire költenek.
Szerda este három csapat is kivívta továbbjutását a Bajnokok Ligája csoportköréből.