Pszichedelikus, játékos formában villantja fel a felnőtté válás bizonytalanságait a sepsiszentgyörgyi Alice című színházi koncert, amelyben „semmit sem és mindent komolyan kell venni”, akárcsak a sZempöl Offchestra „progr-ethno-mondóka-drum&breakZ” zenéjében. A népszerű erdélyi zenekar és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján készült előadását kedden a Kolozsvári Magyar Operában is bemutatták, népes közönség előtt.

A Lewis Carroll álnéven alkotó 19. századi oxfordi matematikus nonszensz mesevilága legtöbbekben filmélményként él, amit újabb erős ingerrel lehet csak meggyőzően felülírni, ebben az esetben a zene segítségével. A leginspiráltabb színpadi koncepció és a legbonyolultabb technikai megoldások sem érnek Lewis Carroll fantáziájának szédítő magasságába, ahhoz, hogy rendezőként szembenézz ezzel az ámulatba ejtő világgal, és közben ne veszítsd el a nézőt, szükséged van egy útitársra, ami ebben az esetben a zene volt, fogalmazott egy interjúban az előadás rendezője, Bocsárdi László.

A sZempöl Offchestra zenéje fokozatosan vezeti be a nézőt Alice-szel együtt a pszichedelikus álomvilágba, ahol nincs bizonyosság: a test határai folyton változnak, mindenkit valaki álmodik, a szavak kifacsarodnak és értelmüket vesztik, az emlékezet pedig két irányba működik, nem csak hátra, hanem előrefelé is. Alice a sepsiszentgyörgyiek előadásában lázadó, útkereső, a teste változásaival, az első szerelemmel szembesülő kamasz.Utazása során különböző karakterekkel találkozik, ezek egy része mintha saját alteregója lenne, mások meg különböző életfilozófiák hordozói. „Az lesz, amit akarok” vagy „azt akarom, ami lesz” – hallja a hernyótól, „ha nem tudod, hova tartasz, mindegy, hogy merre mész” – mondja neki a macska. Alice egyre kétségbeesettebben felesel, keresi a bizonyosságot, kérdőjelezi meg az elé táruló világ értelmetlen, kegyetlen szabályait.

Ebben az álomvilágban Alice sosem kap kielégítő választ, ha valakit a nevéről, identitásáról faggat. Értékrendjét folyamatosan megkérdőjelezik, válaszai mindig helytelenek. Az egyetlen karakter, akivel közelebbi viszonyba kerül, az az önzetlennek mutatkozó szarvas, de ő, amint megtudja Alice nevét, inkább kereket old. A lány tehetetlenségérzete egyre fokozódik, egészen odáig, amikor már bűntudattal is társul, hiszen elhangzik: mindenki vétkes, aki él, ha másért nem, hát azért, amit ezután fog elkövetni, vagy egyszerűen a vágyai miatt, amelyekkel valaki másnak szenvedést okozhat.

A színpadon végig jelen van a zenekar: hol repetitív, szürreális mondókákkal tarkított betétdalokkal gördíti tovább Alice fura utazásának fonalát, hol hangeffektusokat szolgáltat a jelenetekhez, például a szarvas patájának, éteri, magányos kopogását. Szintén a zenének köszönhető, hogy Alice vergődése, amelyre időközben valószínűleg mindenki rávetíti saját dilemmáit, végül mégis feloldódik valami közös, rezignált örömtáncban, amihez legszívesebben a közönség is csatlakozna.Bár az összekötő szövet a zene, az összkép nem lenne ugyanaz a vizuális elemek, Bartha József díszlete, Rancz András vizuális effektjei nélkül. Külön említést érdemelnek Kiss Zsuzsanna jelmezei, többek között Alice kék árnyalatokban játszó, kislányos ruhája, amelynek köténye alól viszont egyetlen mozdulatra meglepetésszerűen kivillan a vad narancssárga.

A Carroll-mesék zenés adaptációja a szakmának is tetszett, a magyarországi Színházi Kritikusok Céhe Alice megformálásáért díjazta Korodi Jankát, a zenéért a sZempöl Offchestrát és a jelmezekért Kiss Zsuzsannát. Az előadás részt vett a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon is. Aki a 2017-es bemutató óta még nem csípte el az előadást, ne csüggedjen, információink szerint műsoron tartják, és újabb vendégjátékokra is van remény.