Alice Kolozsvárra jön


-A A+

Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című regényei alapján készült zenés produkcióval vendégszerepel Kolozsváron a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A Bocsárdi László rendezte Alice zenéjét a sZempöl Offchestra szerezte, az együttes fel is lép az előadásban.

Miután november 2-án, szombaton este 19 órától csökkentett jegyárakkal játsszák Sepsiszentgyörgyön az Alice című előadást, november 5-én, kedden este 19 órától a Kolozsvári Magyar Operában is bemutatják, közölte a háromszéki színház.Az Alice-t 2017 októberében mutatták be a Tamási Áron Színházban, azóta vendégszerepelt vele a társulat Budapesten, Debrecenben, Szatmárnémetiben, Bukarestben és Újvidéken, bemutatták a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a szatmárnémeti TranzitFeszten, a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon (FNT) és az újvidéki Synergy fesztiválon. Az előadásban nyújtott alakításáért Erdei Gábor Kisvárdán elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, a budapesti Színházkritikusok Céhének 2018-as díjátadóján pedig további fontos díjakat kapott az előadás: Kiss Zsuzsanna a legjobb jelmezért, a sZempöl Offchestra a legjobb színházi zenéért, Korodi Janka pedig a legígéretesebb pályakezdőként vehette át a színikritikusok díját.

Az előadás egy bizarr beavatástörténet, melynek műfaja félúton mozog a színházi produkció és a koncert között. Bocsárdi László színházi víziója a Lewis Carroll által megálmodott Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című fantasztikus kisregények világában játszódik, de újszerű, a mai kor összefüggéseit fejtegető Alice-adaptáció. A Korodi Janka által alakított főhős barangolásai és különös találkozásai értelmezhetőek kamaszkori testtapasztalásként, pszichedelikus kalandként, vagy a világ láthatatlan dimenzióit megsejtő ember pánikszerű öneszméléseként is.Világunk – nem csak a kamasz számára – gyakorta tűnik nyomasztónak, érthetetlennek, vagy akár annyira elviselhetetlennek, hogy szívesen kimenekülnénk belőle. Alice kérdései mindannyiunk kérdései: Ki vagyok én? Mi lett és mi lesz belőlem? Hogyan tudok a saját történetem főszereplőjévé válni? Én játszom a képzelettel, vagy a képzeletem játszik velem? Mit jelent vágyakozni, és mi történik a vágy beteljesülése után? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre próbálnak válaszokat találni az alkotók az előadás által, olvasható az előadás beharangozójában.








EZT OLVASTA MÁR?

X