Visszavárja volt tanítványait a Kolozsvári Református Kollégium


-A A+

Kórustalálkozóval és a volt kollégisták családi találkozójával veszi kezdetét szombaton az az egész éven át tartó eseménysorozat, amellyel újjáalapításának 30. évét ünnepli a Kolozsvári Református Kollégium. 

Az erdélyi magyar egyházi iskolák közül elsőként újjáalapított Kolozsvári Református Kollégiumban 1990. október 1-én 4 kilencedik, 2 tizedik és 2 tizenegyedik osztállyal indult el a tanév. Mivel az Erdély minden szegletéből érkező diákokat óriási szeretettel fogadta a kincses város magyarsága, a saját épület és bentlakás hiánya senkit sem ijesztett el attól, hogy belevágjon a nagy kalandba. A Refi első évfolyamai a Györgyfalvi-negyedben található 16. számú Általános Iskolában tanultak és a Mărăști-negyedbeli Traian Vuia szakközépiskola egyik bentlakásában voltak elszállásolva. Az iskola 2002 karácsonyán költözhetett be a Farkas-utcai ókollégium épületébe (a Petőfi utcában található, 1902-ben átadott „új” épületben továbbra is a román oktatási nyelvű Gheorghe Șincai Elméleti Líceum működik – szerk. megj.), amit 2018-ban a magyar kormány támogatásával újítottak fel. 

Az újjáindulás óta több mint ezren érettségiztek a Református Kollégiumban és a szombaton kezdődő rendezvénysorozat célja visszakapcsolni őket az iskola vérkeringésébe. Elsőként három ex-refis kategóriát szólítottak meg:

  • azokat, akik Erdély, vagy a Kárpát-medence valamelyik településén kórust vezetnek és saját énekkarukkal szeretnének fellépni a Kollégiumban
  • azokat a házaspárokat, ahol mindkét fél a Kollégiumban tanult
  • azokat a volt refiseket, akiknek a gyereke is a Kollégiumban tanul/tanult

Itt olvashatja a Farkas-utcai református templomban szombaton délelőtt 11 órakor áhítattal kezdődő találkozó részletes programját. 








EZT OLVASTA MÁR?

X