Októbertől napi repülőjárat indul Marosvásárhelyről Budapestre - jelentette be hétfőn Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke.
Kilences feletti átlaggal csak egyvalaki büszkélkedhet.
Az idei viadalon 43 országból 46 olimpiai- és világbajnok vesz részt.
A „Terminátor” büntetésének mértékéről a következő hetekben születhet döntés.
A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, amikor Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atomalkut.
9,82-es átlagot három magyar diák érte el.
Az ukrán elnök szerint a személyes tárgyalás vezethet eredményre.
Német szárazföldi csapatok jelenleg csak Irakban vannak, ahol a helyi fegyveresek kiképzését és felkészítését segítik.
Az OTP az eredeti árnál olcsóbban jutott hozzá a francia Société Générale (SocGen) montenegrói leánybankjához - jelentette a délkelet-európai térségre összpontosító SeeNews hírszolgálat.
Országosan diákok 67,2 százalékának sikerült idén az érettségije
Egész éjjel keresték, eredménytelenül.
Az Adriai-tenger partjára igyekvők figyelmébe!
A háromszéki klub rövid közleményben köszönte meg a munkáját, Bokor szerint „megszegték az elveit”.
Egy szót tévesztett.
Elsősorban Székelyföld gazdasági, tudományos felemelkedését szolgáló regionális intézményként kíván működni a Sapientia.
Kihirdette az új nyugdíjtörvényt hétfőn az államfő.
A világ minden tájáról érkezett résztvevők 110 kilométert tesznek meg három nap alatt, ellentétes irányban mennek végig azon az úton, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.
Érdekes statisztikákat tett közzé a MAKOSZ volt elnöke.
Sepsiszentgyörgyön június elseje óta működik és az esős idő ellenére rendkívül népszerű az élményfürdővé alakított strand.
A narancsszínű riasztás hétfő 16 óráig van érvényben.