Megjelent a hivatalos közlönyben az a sürgősségi kormányrendelet, amely nagyobb adót ró ki a műanyagszatyrokra. Az úgynevezett öko-illeték 10 baniról 15 banira nőtt.
A bruttó hazai termék (GDP) 1,3%-kal nőtt 2019 első negyedévében a tavalyi esztendő utolsó negyedévéhez képest - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett ideiglenes adatsorából.
A diákok 12 és 16 óra között nyújthatnak be óvásokat.
Németországnak világbajnokká kell válnia az elektromos autók gyártása terén, és az első országnak kell lennie, amely megvalósítja útjain az önvezető autós közlekedés lehetőségét.
36 épület tetőszerkezetét rongálta meg az erős szél, nyolc villanyoszlop dőlt ki.
Az Egyesült Államok ezzel - rekordot jelentő - negyedik vb-címét szerezte meg.
Valódi lepattanókirálynőt szereztek meg a háromszékiek.
Magyarország hetedikként már nem juthat ki a tokiói játékokra.
A brazil válogatott 12 év után nyerte meg a tornát.
A Le Baroque Nomade XVIII-21 és meghívott vendégei adták a nyitó koncertetet.
Az Új Demokrácia a részeredmény szerint a voksok 39,83 százalékát szerezte meg
Vasárnap este harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Az ipari fogyasztók pedig a megemelt árakkal próbálják kivédeni a drágulást,
Szerdán, július 10-én egy anyakönyvvezető száll ki a rahovai börtönbe.
A közigazgatási törvénykönyv elfogadása ellen tüntet körülbelül száz személy a fővárosban.
Az üdülési jegyeket ('voucher') csak működési engedéllyel rendelkező vendéglátóipari egységeknél lehet felhasználni.
A támadáskor a nagyvad mintegy 200 méternyire volt egy háztól, amelynek tulajdonosa már több ízben jelezte a hatóságoknak, hogy medve van a környéken.
A Parno Graszt muzsikusai nemcsak a kérdéseinkre válaszoltak, hanem cigányul is tanítottak, valamint táncra perdítettek a Double Rise Fesztiválon.
Testi erőszakra utaló jelekkel találták meg Kolozsváron egy 9 éves gyermek holttestét vasárnapra virradóan a rendőrök. A gyermek anyját őrizetbe vették és előzetes letartóztatási parancsot kértek a nevére.
Viharosra fordul az időjárás vasárnap az egész országban.