A Székely Népviselet Napjával hangolódtak rá pénteken Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napjára.
Egy galaci sajtótájékoztatón nyilatkozott a kormányfő.
Megjelent a jogszabály a hivatalos közlönyben.
A román lány egy óra és hét perc alatt nyerte meg a két volt világelső csatáját.
Börtönbüntetése elől menekült Hargita megyébe.
A Széchenyi- és József Attila-díjas író-, műfordító-, irodalomtörténésztől az irodalmi-kulturális élet színe-java búcsúzott.
Az áldozatokat éhbérért dolgoztatták, miközben a rabszolgatartók több millió fontra rúgó vagyont halmoztak fel.
Ezzel a kormánykoalíció, a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) Párt és a nacionalista pártokat tömörítő Egységes Hazafiak szövetség a saját malmára hajtja a vizet.
Vlagyimir Putyin a pápával és az olasz államfővel és Giuseppe Conte miniszterelnökkel találkozott.
018-tól növelték a háziorvosoknak meghirdetett rezidensi helyek számát.
A lány sebe súlyos, de nem életveszélyes, két férfi állapota azonban válságos.
„Különleges érzés” tölti el őket, amikor lejönnek a színpadról, tudtuk meg a marosvásárhelyi származású, Kolozsváron tanuló fiatalokból álló Szintaxis zenekar tagjaitól.
Még gyerekcipőben jár Székelyföldön, de sokan érdeklődnek a téma iránt.
Több mint száz éve nem foglalkozott a történetírás a Bihart uraló középkori kiskirályokkal, ezt pótolja Zsoldos Attila történész új kötete.
Kolozsváron 2013-ban még 821 euró volt a lakások négyzetméterenkénti átlagára.
A Magyar Antidopping Csoport buktatta le.
Műanyag helyett papír, szórólap helyett online kommunikáció – megvizsgáltuk, mennyire sikerült zöldre a torockói Double Rise Fesztivál.
Kijev behívatta az ukrajnai magyar nagykövetet.
De addig is, mikor lesz, akár első, bátortalan lépésként egy román–magyar barátság napja măcar, a lengyel–magyar példára, mely 2006 óta március 23-át statuálja ekként?
A minisztériumok tevékenységét összevetik a kormányprogramban vállaltak teljesítésével.