„Legyetek szerencsések” – kívánta cigányul a Parno Graszt frontembere, miután a Double Rise Fesztiválon való koncertezésük után felkerestük egy beszélgetés erejéig. A hangulatos és közvetlen társalgás során kiderült, szerencse és kitartás szükséges ahhoz, hogy egy kisebbség feltörhessen és híressé váljon.

Koncertezésük folyamán a Székelykő lába alatt húzódó teret teljesen megtöltötték a különböző korosztályok színes tömegével, a dalukkal és előadói stílusukkal pedig egyszersmind hangossá, dübörgővé tették a mezőt: nemcsak énekeltek, illegtek-billegtek a fesztiválozók, hanem teli torokból daloltak együtt az énekessel, nem beszélve arról, hogy ízig-vérig igazi cigánytáncot járt kicsitől nagyig minden résztvevő a Parno Graszt w Bohemian Betyars koncerten.

A hangulat hihetetlen és felülmúlhatatlan volt: mondhatni, a fesztivál legsikeresebb fellépését tudhatták magukénak a két különböző stílust egyesítő, „cigány hip-hopot” játszó zenészek.

„A vérünkben van a muzsika”

A Parno Graszt frontembere, Oláh József megkeresésünkre jó kedéllyel mutatta be a zenekart, valamint arról is beszélt, mi indítványozta a Bohemian Betyarsszal való kollaborációt, honnan indult a cigánybanda, és az általuk viselt „áldásos keresztet” is demonstrálta, amely az emberek véleményét, olykor pedig előítéleteit táplálja.

Mint kiderült, nem kevés energiabefektetéssel, álmodozással és tettel jár az, ha valaki a hivatását igyekszik beteljesíteni: a frontember legalábbis teljesen más úton kezdte évekkel ezelőtt, és csak a hite, meg az a sokat emlegetett „jó szerencse” segítette abban, hogy mára az egyik legismertebb és legközkedveltebb zenekart vezetheti. A MÁV-nál ledolgozott évei során, a vonatozások közepette egyéb sem járt a fejében, csak az, hogy „nem itt fogok megöregedni a két sín között, nekem ennél többet szántak” – vallotta be, majd hozzátette, meg kellett ragadni minden alkalmat, és sohasem szabadott feladni, bármi is szegte kedvüket. Erre buzdítja a jelenleg árnyékban bujkáló társait is: merjenek nagyot lépni és kitartani, mert az igenis gyümölcsöző a hivatásukra nézve.

Arra a kérdésünkre, hogy kik a zenekar tagjai, rövid és ütős válasz érkezett: „hát a családom!” – majd rávilágított, a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei  településnek 80%-a cigány, azok közül pedig több százra növekedett a családtagjai száma, akik zenész emberekként folyamatosan részt vesznek a fellépéseken: ki-ki táncol, énekel vagy éppen hangszeren játszik. Ebből kifolyólag nem nehéz hatalmas mulatásokat tartani, ahol már nem is a zenekar, hanem annak leszármazottai váltogatják egymást a hangszerek mögött, és húzzák a talpalávalót hajnalig.

Elmondta, nem nevelik a gyermekeiket zenésznek, náluk nem elvárás az, hogy a gyermek megtanuljon zenélni, ugyanis az apróságok beleszületnek a mulatozásba, hallják a dalokat, érzik a ritmust, és ahogy egyre növekednek, megérintik a hangszereket, próbálgatni kezdik, mígnem megszólaltatják azokat, és onnantól kezdve már ösztönszerűen zenélnek, táncolnak.

Ez az ösztönszerű zenélés a Parno Graszt titka is: nem tanultak sohasem zeneelméletet, zeneiskolába sem jártak, a színpadra pedig 20 évet felölelő, különböző falunapokon való fellépések tapasztalatai emelték fel őket. Oláh József elmondta, már gyermekkorukban is eljártak fellépésekre, ahol az ételükért és italukért muzsikáltak, és talán nem is sikerülhetett volna másként a kitörésük, ha nem családként jelennek meg, mert így képesek voltak egymást folyamatosan „lökni előre és buzdítani”. Beismerte, Magyarországon 2016-ig nem igazán turnéztak, abban az évben A dalnak köszönhetően ismertté és felfedezetté váltak, „odaállt melléjük valaki, aki látott bennük lehetőséget, és ennek a cselekedetnek azóta is hálások”.

Hozzátette, folyton azzal szembesülnek, hogy a közönség megőrül értük, ennek a viszonyulásnak a titkát viszont még nem igazán sikerült szavakba önthetően megfogalmazniuk. Bár az „ötvenéves kora ellenére fennmaradó bája is nagyot üt a latban”, a hallgatóságuk szeretete abból fakadhat, hogy „muzsikusokként nem úgy élik meg az előadásaikat, mintha a közönség lenne értük, hanem ellenkezőleg: ők vannak az emberekért”, és ezt igyekeznek minden egyes fellépés során bizonyítani. Ezt jelzi a közvetlen kapcsolattartás a színpad előtt tombolókkal, a közös tánc, a közös éneklés, s ami a legtiszteletreméltóbb, az emberekkel való azonosulás, ugyanis csöppet sem elszálltak vagy önteltek a hatalmas sikerek ellenére.

Bár az emberek nagy része rendkívülinek tartja őket, beismerte, akadnak olyanok, akik sztereotípiákkal közelítenek feléjük. Tudják, hogy ez az általános vélekedés, mert az embereknek rossz tapasztalataik vannak a cigányokkal, azonban így, hogy ők abból a  közegből váltak híressé, „áldásos keresztet” cipelnek a vállukon: nekik kell megváltoztatniuk az emberek cigányokról alkotott véleményét, mert attól a perctől kezdve, hogy cigánybandaként színpadra állnak, az emberek az előadás tapasztalatai alapján határozzák meg azt a közösséget. Örömmel mesélte, hogy sok olyan barátjuk van, akinek így formálódott át a hozzáállása és a véleménye, és egyre csak gyűlnek a „nem is tudtam, hogy a cigányok ennyire vagány dolgokra is képesek!” elismerések.

A cigányos hip-hop legjobbjai

A Parno Graszt és Bohemian Betyars kollaborációról bevallotta, azért kerültek ennyire közel egymáshoz, mert megtalálták a fiatal fiúkban azt a pluszt, amit más zenészekkel nem sikerült összeegyeztetniük. „A Bohemian Betyars tagjai éppen annyira hülyék, mint a Parno Grasztosok, emellett a Parno Graszt is van annyira bohém, mint ezek a fiatal fiúk” – emelte ki a frontember, majd hozzátette, tökéletesen illeszkedik egymáshoz a két zenekar által képviselt stílus, amely megteremti a „zsámozsásét”, és mindemellett az energikus előadások is vérfrissítően hatnak a hosszú évek óta zenélő tagokra, így aztán nem kérdés, hogy jól működhet-e a közös munka. A két különböző világ, azaz „a cigányok és magyarok együtt” eszméletlenül friss, táncba hívó produkciói olyan feldolgozásokon alapulnak, amelyek újabb és újabb generációkat vonzanak be a rajongótáborba, ugyanis több zenei stílusból és világhírű előadók lemezeiből válogatják a dalokat, amelyek eleve sok rajongóval rendelkeznek.

Oláh József véleménye szerint azért megy ennyire könnyen a közös munka, mert a Bohemian Betyars fiataljai hallgatnak és figyelnek a szakképzetlen, de ösztönösen jól játszó cigányzenészekre, így ki-ki a saját ízlésvilágában kibontakozva, egy közös zenekarként is le tudja venni a lábáról a közönséget.

Munkaidőben perdítik táncra az újságírót

Közvetlenségüket az is jól bizonyította, hogy társalgásunk alatt többen is körénk gyűltek, könnyedén és nyíltan beszélgettek egymással és velünk, valamint úgy tekintettek ránk, mintha már hosszú ideje közöttük lennénk: viccelődtek, nagyokat nevettek velünk, míg a muzsikálás utáni felszusszanásukat tartották.

Erőteljes élmény volt megtapasztalni, mennyire nyitottan fogadnak idegeneket a zárt közösségükbe, és hogyan próbálnak egy idegen helyszínen is vendégszeretettel fordulni felénk, így aztán vettük a bátorságot, és felkértük egy táncra a zenekar táncos lábú Viktorját, aki előzetesen a színpadon versenyszerűen lejtette a cigányost.

Elértük, amit szerettünk volna, ugyanis Viktor egy zenésztársa kíséretében megtanította a cigánytánc alaplépéseit.