Sokat javítottak a két- vagy többnyelvű oktatás lehetőségein, a pozitív tendencia pedig folytatódik.
A háromszéki magyar elöljárók szerint pozitívum, de illúzió azt gondolni, hogy ettől megváltozik a román állam álláspontja.
A háromszéki honatya politikai színezettől függetlenül minden képviselőnek elküldte az indítványát.
Hogy létezik az, hogy a menekültek ellen a legvehemensebben általában a gazdasági ki- vagy bevándorlók kelnek ki, akik hasonlómód egy jobb és biztonságosabb élet reményében távoztak hazájukból Nyugatra?
Nincs szükségünk speciális gépekre és hozzávalókra ahhoz, hogy házi készítésű fagyit fogyasszunk.
A torna záróünnepsége 13:30-tól veszi kezdetét az Erőss Zsolt Aréna mellett.
A megyei elnök szerint pattanásig feszült a húr, a vásárhelyi szervezet vezetői lejáratásról beszélnek.
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem magyar tagozatának oktatói közgyűlése 2019. április 2-án elfogadta a javaslatot, hogy az egyetem neve George Emil Palade–Miskolczy Dezső legyen.
Az igazgatóság nem talált rendellenességeket.
Immár Fonyódot kell „legyőzni”.
Egyelőre nem hozott eredményt a Földön kívüli intelligens élet keresését (SETI) célzó eddigi legátfogóbb program, amelynek keretében 1327 szomszédos csillagrendszerben kutattak intelligens földönkívüliek után a szakemberek.
Megelégelte a közútkezelő tétlenségét, ezért a nyilvánossághoz fordult a polgármester.
Daniela Mădălina Mezei 1997 óta dolgozik a Taromnál.
Hónapokkal, évekkel késleltetheti az átadást.
A kozmetikumokban is megtalálhatóak a mikroműanyagok mint töltőanyagok.
Július 5-ig előterjesztik a javasolt módosításokat.
Csütörtökön is zivatarok várhatók országszerte
89 éves korában meghalt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel- és Balázs Béla-díjas televíziós rendező, írja az MTI.
2015. augusztus 26-án az osztrák rendőrök egy furgonra bukkantak az A4-es autópálya mentén Parndorfnál. Az autó rakterében 71 holttestet találtak, a halottak között nyolc nő és négy gyerek volt. Még magyar területen járhattak, amikor mindannyian megfulladtak.
Brassó környékéről indult és terjedőben van a Kínából származó, vitaminokban gazdag, kitűnő antioxidásként ismert gyümölcs hazai termesztése.