A PSD-s képviselő szerint a románok viselkedtek békésen.
A román sajtóban kiszivárgott a vizsgatétel, amelyet a délutáni órákban a tanügyminisztérium honlapjára is feltöltenek.
Hét EU-tagroszágból egymillió ember támogatására van szükség.
Az ország különféle etnikumú néptánccsoportjai mellett Hargita megye jeles néptánccsoportjai is képviseltetik magukat.
A kezdeményezés célja, hogy a Kolozsváron tanuló fiatalokat visszacsábítsa szülővárosukba az egyetemi évek után.
A kormányfő valamennyi romániai állampolgár miniszterelnökének vallotta magát.
Hétfő reggel 10 órától lehet iratkozni a háztartási gépek roncsprogramjában fel nem használt értékjegyekre – közölte kedden a Környezetvédelmi Alap. Az érdekeltek kizárólag online, a Környezetvédelmi Alap honlapján jelentkezhetnek.
Legyen a délutáni oktatás államilag támogatott rendszer, ezért lobbizik a Diakónia Keresztény Alapítvány.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint június 6-án Romániában megbukott a demokrácia.
Magyar szépírókat is díjaztak hétfőn a Romániai Írószövetség díjkiosztó gáláján, Bukarestben.
Az első mérkőzést idegenben játsszák július 9-én vagy 10-én.
Cristian Deliorga és Gheorghe Stan kinevezése kilenc évre szól.
Bár „elvégezték a házi feladatukat”.
A július 16–31. között zajló felvételin a továbbtanulásra nyitott fiatalok 244 alapképzési és 217 magiszteri képzési program közül választhatnak.
Az RMDSZ szenátora szerint az ellenzék nem állt elő kormányprogrammal.
A háromszéki Nagyborosnyó községhez tartozó Lécfalván ezekben a napokban – június 17. és 21. között – magyarországi és helyi orvosok részvételével ingyenes szűrővizsgálatok zajlanak.
Lemondott kedden marosvásárhelyi önkormányzati képviselői tisztségéről Bakó Szabolcs. Az RMDSZ városi tanácsosa lényegében csatlakozik ahhoz a lemondási hullámhoz, amelyet múlt héten Furó Judit helyi tanácsos kezdett el.
Hét-nyolc hónap múlva enyhíthetnek a fogva tartási körülményeken.
A túlsúly az óvodás korú gyerekek körében több mint kétszeresére növeli a magas vérnyomás kockázatát egy új spanyol kutatás alapján.
Milyen lehet egy bálna gyomrában élni? Minden sötét? Nem, Tompa Gábor szerint minden fehér. És a reményhal? Jónás hisz benne az utolsó pillanatig. Mert Istenben is hisz. És a küldetésében.