A sanghaji tőzsdén csaknem 1500 vállalat van jelen, és közülük jelenleg potenciálisan 260 vehet részt a London-Shanghai Stock Connect programban.
Igazságtalannak tartja Vass Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke a szövetség volt polgármesterjelöltjének, Soós Zoltánnak a vádjait.
Soós szerint a városi tanács RMDSZ-frakciója sorra szavazza meg olyan kölcsönök felvételét, amelyek a polgármester táborát erősítik majd jövőre a választási kampányban, és amelyekből a marosvásárhelyi magyar közösség nem lát semmit.
Huszonkétezer lejt osztottak szét.
A felvételt csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
Nyáron különösen fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra – hangsúlyozzák a szakértők.
Az egészségbiztosításért is megéri a frissen végzett diákoknak és egyetemistáknak, hogy ebben az időszakban munkanélküliként regisztrálják magukat a megyei Munkaerő Elhelyezési Ügynökségnél (AJOFM).
A román lány múlt héten Kolozsváron haknizott.
A szakadár "népköztársaságokban" olyan álhíreket terjesztenek tömegpropaganda eszközein keresztül, hogy az ukrán csapatok provokációs támadásokra készülnek állásaik, illetve polgári célpontok ellen,
A méhészek oktatására, vállalkozás indítására, a paraziták elleni küzdelemre, valamint kutatásra fordíthatók az összegek.
A szenátus elnöke szerint Klaus Johannis államfőnek „konkrét lépéseket kellene tennie az igazságügy függetlenségéért”.
Mindkét fél hajlamos a tűzzel játszani. A világ a kubai rakétaválság óta még nem került ennyire közel egy újabb katasztrófához. A háborús konfliktus kirobbanása ugyanis nem csak Amerikát és Iránt érinti.
Kivonultak a magyarok, hogy ne azon kelljen fáradozzanak, hogy hogyan lássanak át a szitán. Egyszerűbb így: kizárni annak elméleti lehetőségét is, hogy bármiféle rálátásuk és ráhatásuk legyen a döntéshozatalra.
Helikopterrel szállították a marosvásárhelyi kórházba.
A serdülőknek már online is meg kell harcolniuk a közösségükben elfoglalt helyükért, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) pedig érzékelteti, hogy meddig fajulhatnak a dolgok az internet személytelen terében.
A Climate Impact Lab kutatásai alapján a New York Times tavaly készített egy kalkulátort, amely aktuálisabb, mint valaha: megmondja, évente átlagosan hány napot kell, illetve kellett 32 Celsius-fok felett végigszenvednünk
Villámlott, dörgött is.
„Ha a sportnak olyan ereje van, hogy idegen nemzeteket közelebb hoz egymáshoz, úgy gondolom, ránk ez százszorosan is érvényes, hiszen egy vérből valók vagyunk, egy nemzethez tartozunk.”
A nyitás óta folyamatos érdeklődés övezi a műsorkínálatot, illetve a tematikus rendezvényeket, a külön időpontos vetítésekre egyre több iskolai és óvodai csoport látogat el, nyáron pedig különböző tematikus táborok résztvevői lesznek a mozi vendégei.
A toplesz napfürdőzés sincs betiltva.