Az ActiveWatch a közbeszédben megjelenő legszembetűnőbb problémákat gyűjtötte össze.
A visegrádi médiatalálkozón több mint száz Kárpát-medencei újságíró tapsolta hosszasan a Csúcs házaspárt.
Állatkínzás miatt indított nyomozást a Fővárosi Állat- és Növénykertben agyonütött teknős ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Június 18-án, kedden a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával kezdődik a nyolcadikosok kisérettségije.
Negyven évvel a halála után sikerült bizonyítani.
A 2019 - 2020-as tanév szeptember 9-én kezdődik és 35 hetes lesz.
A készüléket bármely, minimális szakképzésben részesült személy képes használni.
A megroggyant, zsugorodó bizalommal kell valamit kezdeni. Azzal, ami két és fél éve még bőven 40 százalék fölé kúszott, hogy már-már lázban égett mindhárom rózsás orczája a 2016-os parlamenti választások győztesének.
Az úzvölgyi temető nem most kerül először válságos helyzetbe.
A hétvégén akár 37 fok is lehet.
Az ítélet nem jogerős.
Még egy terület, ahol az ország az utolsó az Európai Unióban.
Vincze Loránt, a szervezet elnöke nyitotta meg.
Megnyitják a Lugost Dévával összekötő sztrádát.
A megnyitó után adták át a Szép Magyar Könyv 2018 verseny díjait.
A botrány következményeként felbomlott a kormánykoalíció.
Az RMDSZ elnöke jövő héten írja alá a paktumot.
A Youtube-on bukkantunk rá arra a technikára, amelynek segítségével villámgyorsan megszabadíthatjuk az epreket a zöld levelektől.
Skóciában a tavalyi hőhullám következtében már leállítottak bizonyos lepárlóüzemeket, mert azok majdnem teljesen kifogytak a vízből.
A Honvédelmi Minisztérium képviselői elfogadták a román fél javaslatát.