Udvariasan kiokított, hogy legközelebb tegyem fel a kutyámra a pórázt, ha szeretném, hogy máskor is legyen, akit sétáltassak. Merthogy, tessék figyelni az érvelésre, az ő kutyája harapós.
Önjelölt politikusokat, képzetlen tanárokat, felkészületlen orvosokat láthatunk mindenütt, a szakértelem teljes hiányát tapasztalhatjuk, ami a „demográfiai apadás” következménye.
A kezdeményezés több szempontból is értékes: általa visszaszoríthatók az állatkerti kihágások, valamint az állatkínzások gyakorisága is csökkenthető.
A hirtelen jött hőhullám, megterhelheti szervezetünket, egészségügyi problémákat okozhat, mivel nehezebben alkalmazkodunk a hőmérsékleti változásokhoz – vélik a szakemberek.
A PSD-kongresszus dátuma változatlan maradt, június 29-én tartják
A színjátékosok találkozójának célja a csoportok közti kapcsolat megerősítése, valamint a program részét képező szakmai tanácskozások és műhelyfoglalkozások megtartása.
Az "amerikai álom” a szülőföldön is megvalósítható, a piac újszerűsége miatt pedig könnyedén formálható „erdélyi álommá” is.
Emil Palade Nobel-díjas román származású tudós a névadó.
A sétáló-kóstolóhoz karszalagos belépő szükséges, ennek ára 45 lej, mely tartalmazza a poharat is.
Egy vízszűrő állomást próbált meg felrobbantani.
Továbbra is Igor Dodon elnököt és koalíciós partnereit támogatja.
A rossz időjárás ellenére sikeresnek értékelték a szervezők a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 18. kiadását. Közölték: idén több mint 130 ezer résztvevőt számoltak, 95 ezer mozijegyet adtak el.
Răzvan Cuc szállításügyi miniszter a sztráda építőtelepére látogatott.
Hogy egy kis normalitás is jusson mára.
Ára sokkal magasabb az eddig vélt 11 millió eurónál.
48 néptáncegyüttes több mint ezerháromszáz tagja ropja majd a táncot.
Sokak életét megkeseríti az elhízás, a plusz kilók, amelyek komoly egészségügyi kockázatokkal jár.
Ezt a Facebook-oldalán közölte csütörtökön.
Kinevezése június 13-ától lépett hatályba.
A két fiatal kutató által kifejlesztett Blood Notes alkalmazásról érdeklődtünk, amellyel nemcsak népszerűsítik a véradást, hanem információkat közölnek annak folyamatáról, nem beszélve arról, hogy a bejelentett sürgős helyzeteket is jelzik.