Jövő héten kezdődik a képességvizsga
Június 18-án, kedden a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával kezdődik a nyolcadikosok kisérettségije. Június 20-án, csütörtökön matematikából vizsgáznak a diákok, 21-én, pénteken pedig a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi irodalom- és nyelvtantudását mérik fel.
Országszerte 154 956 nyolcadik osztályos tanulót várnak a megmérettetésre. Az eredményeket június 25-én, kedden délig teszi közzé a vizsgaközpontoknál, és aznap 14 és 20 óra között fogadják az óvásokat. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket június 29-én, szombaton ismertetik.
A vizsga minden nap reggel kilenckor kezdődik, a tanulóknak legkésőbb 8 óra 30 percig el kell foglalniuk helyüket a teremben. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint a vizsgázó diákoknál kell hogy legyen személyazonossági irat, kékkel író toll vagy golyóstoll, valamint – a matematikavizsgán – ceruza és egyéb eszközök a rajzok elkészítéséhez. Iskolatáskát, hátizsákot, tankönyveket, szótárakat, jegyzeteket tilos bevinni a terembe, mint ahogy telefont, táblagépet vagy USB-tárolót is.
A képességfelmérőn szerzett jegyek átlaga 80 százalékos arányban számít bele a felvételijegybe, a fennmaradó 20 százalékot az 5-8. osztály tanulmányi átlaga adja.
A tanügyminisztérium indított egy ingyenes telefonvonalat – 0800801100 –, amelyen jelenteni lehet bármilyen, a vizsgával kapcsolatban észlelt rendellenességet. A szám június 18-a és 20-a között lesz hívható 8-tól 16 óráig, valamint június 21-én, pénteken 8 és 14 óra között.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni