Román rövidfilm nemzetközi premierjének helyszíne lesz a cannes-i Kritikusok Hete.
Van védőoltás a betegség B- és a C-típusa ellen is, de mivel az egyik nem ad védelmet a másikra, érdemes mind a kettőt beadatni.
Elsőfokú (sárga jelzésű) szélriadót adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő órákra a Bánság régiójára.
Egy rendőrtisztet gyanúsítanak azzal, hogy megpróbálta elrettenteni a plágiumügyeket feltáró Emilia Șercant.
Mads Mikkelsen túlélőfilmje nemcsak fizikai, hanem erkölcsi csapdába is ejti hősét, a Sarkvidék pedig mindkét téren feszült másfél órát tartogat.
Tudományos kutatóállomás kiépítését tervezi Kína a Hold déli sarkvidékén.
Az elődöntő második mérkőzését csütörtökön 19 órától játsszák a Sepsi Arénában.
Az észak-koreai vezetőt Vlagyivosztokban fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnök.
A romániai régiók közül az erdélyi önkormányzatok hívtak le a legnagyobb összegben európai uniós forrásokat 2011–17 között, a magyarok lakta községek közül a Hargita megyei Gyergyóalfalu teljesített kiemelkedően a többi között.
A tavalyi esemény igencsak botrányosra sikeredett.
A hatóságok újabb merényletektől tartanak, mert szökésben van több olyan szélsőséges, aki robbanószert birtokolnak.
A hosszú órákat az asztalnál vagy tévé előtt ülőknek naponta több mint 30 percet kell testedzéssel tölteniük egészségük megőrzése érdekében.
A miniszterelnök kedd este elküldi javaslatait az államelnöknek.
„Összehangolt támadás zajlik a magyarság ellen”, véli Kulcsár-Terza József, háromszéki MPP-s politikus, RMDSZ parlamenti képviselő
Közel 240 programot kínál az április 24-én kezdődő és május 5-ig tartó Szent György Napok.
Elindította kedden európai parlamenti választási kampányát a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) ellen küzdő új brit párt, a Change UK.
Klaus Johannis államelnök kedden bejelentette, hogy új miniszter-jelöltek megnevezését kérte a miniszterelnöktől.
Országszerte több mint 150 múzeum és kulturális létesítmény lesz nyitva május 18-án a múzeumok éjszakája alkalmából, amely immár a 15. kiadásához érkezett.
Változások várhatóak a háziorvosi hálózat működésében, a gyermeknevelési szabadságon lévő kismamák juttatásainak kiszámításában, valamint a banki hitelek kamatlábainak kiszámításának rendszerében.
A Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint kedden 14 óra után néhány perccel 21 Hargita megyei településen szűnt meg az áramszolgáltatás műszaki meghibásodás miatt.