Az ukrán elnökválasztás második fordulóját a sajtó által elsősorban humoristaként ismert Volodimir Zelenszkij nyerte el a szavazatok közel háromnegyedével.
A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kedden Ungváron kiadott nyilatkozatában üdvözölte Volodimir Zelenszkij győzelmét a vasárnap befejeződött ukrán elnökválasztáson
Az EP-választások és a referendum utánra időzítenek a nemzeti liberálisok.
Mélyalvási időszakok következnek.
Vannak vidékek címmel közös Kányádi-estet tart Bogdán Zsolt színművész és a Kaláka együttes a kolozsvári színházban. A zenés-verses összeállítást a színház nagytermében mutatják be május 15-én este 7 órától.
Nyolc tanulót a helyi hatóságok helyeztek el biztonságba a húsvéti terrortámadások idején.
Az utóbbi időben csak a magyar kormány fektetett be a székelyföldi sportinfrastruktúrába.
Londonba látogat június elején Donald Trump.
Miközben mindenki mindenkivel csatározik, és kisebb-nagyobb harcok áldozataivá válunk nap, mint nap, nem akarunk szembenézni saját gyengeségeinkkel, saját hibáinkkal. Előítéleteinkkel.
A Parking című román-spanyol-cseh koprodukció nemzetközi bemutatójával nyit Kolozsváron a 18. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) május 31-én.
Elhunyt János, Luxemburg korábbi nagyhercege – jelentette be fia, Henrik nagyherceg Luxembourgban kedden.
A román határ melletti magyar községben többen kórházba kerültek, miután lépfenével fertőzött szarvasmarhahúst fogyasztottak.
A nyugdíjba vonuló legfőbb ügyész szerint rontották a hitelét.
A kolozsvári opera a 2018/19-es évadban újra műsorra tűzi Léo Delibes klasszikusát, a Coppéliát.
Horogkeresztekkel firkálták össze Magyarország belgrádi nagykövetségének épületét kedd éjszaka.
Azokhoz a korokhoz képest, amelyekben „mindenki tudta, hol a helye”, másként fest a mostani, mert láthatóbbá váltak skizofrén állapotaink, azaz az érzésünk, hogy nem tudjuk, „kik is vagyunk valójában”.
A kormányfőnek nem sikerült telefonon beszélnie azelnökkel a tervezett minisztercserékről.
Az elnök köszönetet mondott a hazai és külföldi missziókban mutatott helytállásért.
Csökkent a költségvetési hiány és az államadósság abszolút értéke, valamint a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is tavaly az Európai Unióban és az euróövezetben. Kivéve Romániában.