A Szent Péter téren húsvét hétfőn délben mondott beszédet az egyházfő.
Egyik családtagja megvásárolt a párttól egy több mint 300 ezer lejt érő luxusgépkocsit.
Az első helyen a japán Naomi Oszaka áll, a harmadik pozíciót a cseh Petra Kvitova foglalja el.
A helyi hatóságok keddre nemzeti gyásznapot rendeltek el.
Ezt jósolja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Bihar Megyei Prefektúra támadta meg tavaly novemberben.
1358 gépkocsivezetőnek bevonták a jogosítványát.
A Madarasi Hargitán tíz centiméteres a hóréteg.
Szerinte a Pro Románia képviseli "az igazi szociáldemokrata elveket".
A szökésben lévő elítéltet országosan körözik.
Pénteken 3,39 százalékos volt a mutató, míg év elején 2,99 százalékon állt.
Halász Péter szerint a nyelvi, etnikai határvidékeken mindig jobban megőrződik a szokásvilág.
A háza tulajdonosának van pénze az extravaganciára.
Megtehetik, mert a törvények egyelőre ezt nem tiltják.
Egy romániai gyerekcsoport tartózkodik a merényletsorozat sújtotta országban.
A terroristák előzetes figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak – írta az amerikai külügyi tárca.
A nyolcadik epizódban a Szamosújvárat fedezzük fel.
A Survation által megkérdezettek 76 százaléka kívánja Theresa May távozását.
Az új elnök szinte mindenkinek köszönetet mondott a sikerért,
Az önkormányzat meglepetése az autósoknak.