A páros mérkőzésen vívták ki a franciák a továbbjutást.
A PAOK 34 év után lett ismét bajnok.
Az eddigi államfő kihívója, egy humorista, a szavazatok több mint 73 százalékát kapta.
Nyakunkon a húsvét, a család legényei pedig még nem tudnak egy locsolóverset sem?
A kormányátszervezést sem támogatják.
A tragédia Szeben megyében történt vasárnap.
A német nemzetiségű elnök a Facebook oldalán már megfeledkezett a háromnyelvű köszöntésről.
A férfi bronzérem is a Sportklubhoz került.
Két esetben is riasztották a keresőcsapatokat, az egyik fiút kórházba kellett szállítani.
A szentatya együttérzését fejezte ki a Srí Lankai-i terrortámadások áldozataival és hozzátartozóikkal.
A kereszténységnek politikai (nem politizáló!) küldetése van – ha a bűnbakszerepre leginkább kvalifikált politikum nem tudja visszatartani a romlást, megízesíteni az életet.
Mihai Tudose biztos benne, hogy megbuktathatják a jelenlegi koalíciót.
Eugen Teodorovici bizonyára nem lesz népszerű a vendégmunkások körében.
A torinói csapat egyeduralkodó a topbajnokságok megszakítás nélküli elsősségeit tekintve.
Hargita megye nyolc településén lépnek fel a népzenei tehetségkutató szereplői.
A szentgyörgyiek nyeretlenül állnak a Liga 1 rájátszásában.
Idén is több ezren kértek áldást a húsvéti ünnepi asztalra kerülő ételekre.
Mindketten középiskolások. Mindketten szembeszegültek országuk regnáló hatalmával. Mindketten szembenéznek a kritikájukra kapott reakciókkal. Mindketten egyfajta szimbólumai korunknak.
Számon kell kérni a provokatív bírósági döntéseket, amelyek ellentmondanak az alkotmánynak, a törvényeknek és Románia nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek.