Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi fotográfus, filmes Tehenesek című filmjét Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában mutatják be szerdán 18 órától.
Az EU döntéshozója az egyik leghevesebb kritikusa a román kormánynak.
Mutatjuk, hogy mire számíthat a következő két hétben.
A galaci törvényszék elrendelte az Árkoson álló Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásáról 2012-ben hozott, jogerős ítélet felülvizsgálatát.
Kitörni a hétköznapok szürkeségéből – erről lesz szó a Zebra műsorban, amelynek vendége Sidó Katalin ultratriatlonista és Plesek Zoltán pszichológus.
Két bázisponttal csökkent, évi 3,26%-ra mérséklődött hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb, a ROBOR - közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és sikeres automatikus dokkolást hajtott végre a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon nevű űrhajója vasárnap – erősítette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Az Európai Unió Tanácsa egy évvel, 2020. március 6-ig meghosszabbította a vagyoni eszközök befagyasztását 12 olyan ember esetében, akikről megállapítható, hogy felelősség terheli őket az ukrán állami vagyon hűtlen kezelése vagy az ukrán állami vagyonban veszteséget okozó hivatali visszaélés miatt - közölte az uniós tanács hétfőn.
A gyerekkori étkezési zavarok, illetve a szelektív evés súlyos következményekkel, betegségekkel járhat – hívta fel a figyelmet Forgács Attila gasztropszichológus az M1 aktuális csatornán pénteken.
A Kis herceg elnevezésű bölcsőde a városközpontban, a Beöthy Ödön (ma Iuliu Maniu) utca 64. szám alatt található.
Közölte hétfőn az Országos Közegészségügyi Intézet fertőző betegségeket monitorozó központja.
Az Egyesült Államok bezárja a palesztinok ügyeit intéző jeruzsálemi konzulátusát. Ezeket az ügyeket az amerikai nagykövetség szervezetébe olvasztva intézik a jövőben - jelentette online-felületén a Maarív című izraeli újság hétfőn.
A legfrissebb nemzetközi felmérés szerint a britek relatív többsége most már úgy gondolja, hogy a bevándorlás kedvező hatásokat gyakorol hazájára.
A szakszervezet nettó 350 lejes fizetésemelést szeretett volna kicsikarni.
Az Opel-Vauxhall modelleknek köszönhetően növelte eladásait tavaly a francia PSA autóipari konszern.
„Mindenkinek meg kell tanulnia az alapvető önvédelmi szabályokat és intézkedéseket. Az együttműködő viselkedés minden sürgősségi esetben életmentő lehet” – üzeni a katasztrófavédelem.
Fürdőruhába öltözött hölgyek mérték össze – elsősorban – téli sportokban az ügyességüket.
Bár a kép nem lehet teljesen pontos, nagyjából sikerült kiszámolni a Samsung legújabb zászlóshajó-telefonjainak előállítási árát.
A beiskolázási terveket feldolgozó tanügyi sorozatunkat Kolozs és Maros megyével zárjuk, ahol bizakodóak az anyanyelvű oktatás tekintetében.