Egy gázolajjal töltött tartály robbant fel péntek este, amelyet egy pékség használt.
A Magyarországgal közös határszakaszon levő átkelőknél mintegy 26 500 személyt regisztráltak, közülük 13 200-at a belépési oldalon.
A tömbházban lakó két nő enyhébb füstmérgezést kapott, de már a helyszínen elsősegélynyújtásban részesültek, ezt követően szállították be a csíkszeredai kórház sürgősségi osztályára.
A kormányzati portálon azt írták: 36 596-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 933-ra emelkedett, 9683-an már meggyógyultak.
A mintegy 3700 lakost számláló településen az ezer főre jutó megbetegedések száma elérte az 5,95-öt. Dobra 14 napra került karantén alá.
A kilec rabot ugyanabban a zárkában tartották fogva, és nem léptek kapcsolatba más börtönlakókkal, illetve nem vettek részt közös tevékenységeken.
A nyolcmilliárd dollár értékű beruházást az egyik legnagyobb ezzel foglalkozó amerikai cég végzi el.
A humanitárius fegyvernyugvás célja a foglyok és az elesett katonák holttesteinek cseréje a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) közreműködésével.
Aránytalan diszkriminációnak nevezte az ortodox egyház az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) határozatát, amellyel betiltotta a vallásos zarándoklatokat, s a döntés felülvizsgálatára, az egyház és az állam felelős együttműködésére szólította fel pénteken a hatóságokat.
Közvitára bocsátották az adófizetési kötelezettségek tizenkét hónapos halasztott fizetéséről szóló kormányrendeletet – jelentette be Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Országszerte 394 tanintézetben zajlik kizárólag online az oktatás – tájékoztatott pénteken a tanügyminisztérium.
Nemrég kapta kézhez koronavírustesztjének pozitív eredményét – jelentette be Facebook-oldalán Péter Ferenc. A Maros megyei tanácselnök egyelőre nem szorul kórházi kezelésre, házi karanténban van.
Húsz éve kezdte el Erdély legnagyobb főúri rezidenciájának, a bonchidai Bánffy-kastélynak a felújítását a Transylvania Trust Alapítvány. Megnéztük, hol tartanak most a munkálatok.
Meghaladta a kéthetes fertőzési ráta az 1,5-öt számos Kolozs megyei településen – a megyei vészhelyzeti bizottság korlátozásokat jelentett be.
Salvador Illa indoklása szerint az intézkedésre azért van szükség, mert a madridi tartomány felsőbírósága (TSJM) csütörtöki határozatában nem hagyta jóvá a szabad mozgás korlátozásáról szóló, múlt héten kiadott rendeletet.
Országszerte 209 személy van lélegeztetőgépen – nyilatkozta pénteken Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, miután Klaus Iohannis államfővel együtt látogatást tett az Országos Közegészségügyi Intézetben (INSP).
A RO ALERT rendszeren keresztül kaptak figyelmeztető üzenetet péntek délután a bukarestiek, amelyben a koronavírus-járvány gyors terjedésére hívták fel a figyelmet.
Szentjobbon hatvan férőhelyes három csoportos, Kárásztelkén pedig 52 férőhelyes két csoportos katolikus óvodát építettek.
A távolságtartás betartásával engedélyezik az istentiszteleteket, csak az ócskapiacot zárják be ideiglenesen, és nyitva maradhatnak a lottózók és a fogadóirodák.
A járványhelyzet miatt az online térbe költözik a Kaptár dokumentumfilm-szemle. A XI. Székelyföld Napok keretében megszervezett székelyföldi szemlén 15 alkotás látható.