Fák is nőnek benne.
2020. június 5-e volt a 100. nap az első regisztrált koronavírusos megbetegedés óta Romániában.
Itt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda reggeli összesítése.
Az elhunyt fertőzöttnek nem volt más betegsége.
Évek óta próbálják nyélbe ütni a felújítást.
Legutóbb egy 78 éves, Argeş megyei nő halt meg.
Arafat szerint Suceava esete igazolja, hogy a tünetmentesek valójában könnyen fertőznek.
Szerintük egy ilyen lépés Oroszország helyzetét erősítené.
Bekövetkezett, amire a járványügyi szakértők figyelmeztettek.
Az első négy hónapban 13,3 százalékkal, 19,999 milliárd euróra csökkent a román export, miközben az import 7,4 százalékkal, 26,088 milliárd euróra mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához mérten.
Az új autók értékesítését a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás befolyásolta kedvezőtlenül.
Kedvezőtlenül véleményezte kedden a képviselőház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága azt a törvénytervezetet, amely szerint a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánítanák március 15-ét.
Árvizet okozott a lezúduló eső több Hargita megyei településen. Egy idős személyt ki kellett menekíteni otthonából, mert a víz elöntötte lakása alagsorát.
Mire számíthatunk a következő hetekben? A koronavírus vagy pedig a járvány terjedését megelőző intézkedések tesznek padlóra minket?
A cég közölte, ez nem befolyásolja a munkát, és sem az alkalmazottak, sem a csomagok címzettjei nincsenek veszélyben.
Ez már a harmadik eset.
A II. világháború óta nem volt ilyen hosszú ideig zárva Párizs legfontosabb turistalátványossága.
A dokumentumot 76 szenátor szavazta meg, 28-an ellene voksoltak.
Románia esetében az adatok ideiglenesek.