Az illegális menekültek a kocsiban egymás ölében ültek, a csomagtartóból három ember került elő.
Az Újpest rossz sorozata tovább folytatódott a Ferencváros ellen: a lilák 2015 december közepe óta nem tudták legyőzni a zöldeket.
A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani.
Június végéig választhatják ki a fogyasztók, hogy melyik cégtől szeretnének a továbbiakban földgázt vásárolni.
Már 1229 áldozatról beszélnek országszerte.
Június 15-én a vendéglátóhelyek beltereit is megnyitják.
A világban mintegy 5,7 millióan fertőződtek meg.
A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a különleges jogrend visszavonásáról szóló javaslatot.
Ilyen is van.
Florin Roman frakcióvezető szerint néhány héten belül eldől a kérdés.
Több mint kétszeres a kiesés a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
9 éves szünet után mit számít az a pár nap?
Azóta egymást érik a történtek teljes feltárását és igazságszolgáltatást követelő tüntetések.
A Covid-19-ben elhunytak 80 százaléka 65 éven feletti volt.
1227-re emelkedett a járvánnyal kapcsolatba hozható romániai halálesetek száma.
A 25 éves lány halála miatt gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított in rem eljárást a rendőrség.
A koronavírus áldozatainak száma túllépte a 33 ezret.
A gyerekek esetében viszonylag alacsony a koronavírus-fertőzés veszélye, ezért kétévesnél fiatalabb gyermeknél nincs szükség maszkra – írták.
Az Egyesült Királyság 1997-ben adta vissza, 150 évig tartó brit ellenőrzés után, Hongkongot Kínának.
A módosítás „homályossá teszi” a 2011/1-es tanügyi törvényt Iohannis szerint.