A temesvári börtönben találkoztak kedden délelőtt az 1989-es temesvári népfelkelés egykori letartóztatottjai. A zárt intézet a 25. évfordulóra nyitotta meg először kapuit azok előtt, akiket a kommunista diktatúra utolsó napjaiban tartóztattak le és börtönöztek be.
Március 15-től vezetik be a nagyobb boltok vasárnapi nyitva tartásának tilalmát. Az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. Két fideszes képviselő tartózkodott a szavazáson.
Victor Ponta kedden közölte, hogy lemond a doktori címéről – számoltak be a hírtelevíziók. A miniszterelnök elismerte, hogy ez a lépést már korábban meg kellett volna tennie. Mint ismert, két szakértői testületi megállapította, hogy Victor Ponta részben másolta a disszertációját.
Tálib fegyveresek megrohamoztak kedd délelőtt egy állami katonai iskolát a Pakisztán északnyugati részén található Pesavarban, s megöltek több mint száz diákot és tanárt.
Sebészfogót találtak egy páciensben közel 13 évvel az operációja után Kazahsztánban. A férfi étvágytalanság miatt fordult újra az orvosokhoz - írja a BBC.
Több gyereket is megevett hajdan a világ legidősebb ismert, fogságban tartott krokodilja, amely kedden ünnepelte 114. születésnapját egy dél-afrikai vadasparkban.
Varázslatos fények világítják meg hétfőtől január első napjáig esténként Nagyszeben központi sétálóutcáját.
Megfelel-e Románia a jogállamiság kritériumának, amely az EU-csatlakozás egyik feltétele volt? – tette fel a kérdést Sógor Csaba az Európai Parlament decemberi strasbourgi ülésén, ahol arról tájékoztatta az EP-képviselőket, hogy Romániában nemcsak megtorpant, hanem visszafordult a kommunista rendszer által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamata.
Mintegy 3 százalékkal, a Mwh-kénti 137 lejről 133 lejre csökken január elsejétől a háztartási villanyáram ára Romániában. Csakhogy nőnek az energia szállítási költségei, így végül a számla végösszege gyakorlatilag változatlan marad – írja az economica.net.
Idén kevesebb újságírót öltek meg, de a módszerek kegyetlenebbek lettek a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet jelentése szerint.
Nem mindennapi bravúrt kell bemutatnia a magyar női kézilabda-válogatottnak, győznie kell az olimpiai bajnok norvégok ellen szerdán, hogy teljesítse a célkitűzést, a hat közé jutást a magyar-horvát rendezésű Európa-bajnokságon. Kontinensviadalon a magyarok eddig mind a nyolc alkalommal kikaptak a norvégoktól.
Hétfőn délben a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, este a pszeudoszféra emlékművénél emlékeztek Bolyai János matematikus születésének 212. évfordulójára.
Hétfőn tudódott ki, hogy a múlt hét végén, Kolozsváron elütött egy nőt egy sofőr a gyalogátkelőn, ezt követően pedig maga vállalkozott a kórházba szállítására.
Az ellene szóló vádak azonnali ejtését kérte egy beadványban Markó Attila a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA). Erről a Facebook-oldalán számolt be hétfő este a Magyarországon tartózkodó RMDSZ-es politikus.
A ciszjordániai Kalandia menekülttáborban rátámadtak az izraeli hadsereg éjszaka razziát tartó különleges erőire, akik viszonozták a támadást, és megöltek egy palesztin férfit, egy másikat pedig megsebesítettek, majd őrizetbe vették.
Hogyan költöztessünk át több tucat tengerimalacot egyik helyről a másikra? Tiszta sor: építsünk nekik ideiglenes hidat, ahol aztán készségesen, rendezett sorban átdöcögnek.
Thierry Henry a Facebookot választotta arra, hogy bejelentse visszavonulását.
A román Softronic vállalat és a magyar LAC Holding közösen gyártana mozdonyokat egy jövő év végére elkészülő új magyarországi gyárban.