Habár a Luca (Lucia) a Lux, vagyis a „fény” szóból származik, december 13-a volt a Gergely-naptár bevezetése előtt az év legrövidebb napja. Talán ez a magyarázata, hogy Luca napjához köti a néphiedelem a legtöbb „boszorkányos” varázslatot, szokást, tiltást.
Az év utolsó napján szilveszteri utcabállal búcsúztatják az óévet és köszöntik az új esztendőt mindazok, akik Sepsiszentgyörgy központjában kívánnak ünnepelni. Az est fénypontja a két tűzijáték és Nagy Feró koncertje.
Az RMDSZ Kolozs megyei Nőszervezete az adventi időszakban ajándékgyűjtést szervez olyan szegény sorsú gyerekek, nagycsaládok, egyedül élő idős személyek számára, akik a jóakarók segítsége nélkül nem számíthatnak az angyal látogatására.
Acapulco mexikói üdülővárosban a bűnbandák garázdálkodása miatt nagyon rossz a közbiztonság.
Két román kamion ütközött össze a 64-es úton, a mátyásdombi lehajtó és Enying között szombat reggel - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Valósággal szórta az utóbbi napokban a bírságokat és a büntetéseket kilátásba helyező felszólításokat Kovászna megye prefektusa. A címzettek valamennyi esetben a magyar közösség vezetői. Marius Popicától azt próbáltuk megtudni, mi késztette erre.
A román hatóságok a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően "tranzitközpontokat" bocsátottak a CIA rendelkezésére, de nem tudták, és "nem is nagyon akarták tudni", mire használják azokat az amerikaiak.
Kiborult lánya viselkedése miatt a magyarországi Való Világ első erdélyi versenyzőjének édesanyja. Szerinte Edina túllépte azt a határ, amelyben otthon megegyeztek.
Nem tér vissza többé Nagyváradra az X-Faktor legfiatalabb versenyzője. Tóth Andrea Budapesten maradna, és azon dolgozik, hogy megnyerje az RTL-Klub tehetségkutató versenyét. Erről az Epizód magazin újságírójának mesélt.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a kormány megbízottja a magyar himnusz elénekléséért rótt ki bírságot.
Az Empty Socks (Üres zoknik) egy kópiájára bukkantak Norvégia északi részén.
A Kickstarteren indított kampány keretében eddig mintegy 20 ezer fontot sikerült összegyűjteni, a cél 100 ezer font.
A meghibásodás a brit országos légi irányítási szolgálat (NATS) Swanwickban működő irányító központjának informatikai rendszerében következett be.
A dokumentum célja a himnuszhoz kapcsolódó szabályok egységesítése, annak tudatosítása, hogy a himnusz a nemzeti függetlenségre, a felszabadulásra utal, a virágzó és erős országra, illetve népének jólétére.
A BBC információi szerint számítógépes hibára hivatkozva lezárták a brit főváros teljes légterét.
Egy könyv ugyanis hozzá is simulhat valakihez, selymesen és szolgalelkűen, de vitázhat is vele. Ellentarthat, s ez az ellentartás megint csak arra jó, hogy felfedezzük magunkat.
Aki látni akar, annak csalás nélkül kell szétnéznie, s úgy visszajárnia álmai szalmájára. Álom, kedély, humor fogyó készletek, és a mélyükön az az ember van, aki szeret és törékeny.
Felfüggesztettek az állásából egy 48 éves lengyel tanárnőt, aki énekóra közben elkezdett fojtogatni egy 12 éves, epilepsziás kisfiút, hogy elhallgattassa.
Fennállásának, vagyis az Igaz Szóból való átalakulásának 25 éves évfordulóját ünnepli Marosvásárhelyen a Látó szépirodalmi folyóirat.
Hivatalosan kérte Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok védelmét a jelenleg Budapesten tartózkodó Markó Attila.