Egy hét alatt két bemutatót tart az Artecotur Egyesület által működtetett Artsy M diákszíntársulat. A készülő produkciókról sajtótájékoztatón számoltak be. Vajda György, az egyesület elnöke elmondta, hogy a december 13-án bemutatásra kerülő darab témája a környezetvédelem.
Nem jól működött hétfőn a technika az ABC News 4-es csatornájánál, de a hírműsor munkatársai megoldották, hogy legyen illusztráció az időjárás-jelentéshez.
Egymillió dollárért próbálják eladni az ISIS-szel kapcsolatban álló közvetítők James Foley, az Iszlám Állam által korábban kivégzett amerikai túsz holttestét – írja a Buzzfeed News.
A Business Insider elkészítette az indoeurópai nyelvek terjedésének idővonalas térképét egy új-zélandi kutatócsoport 2012-es tanulmányára alapozva. E tanulmány szerint Anatólia az indoeurópai nyelvcsalád bölcsője.
Megtiltja a teljes női testet elfedő ruha, a burka viselését az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület székvárosának, Urumcsinak a törvényhozása - jelentették egy helyi kormányzati honlapra hivatkozva hírügynökségek csütörtökön.
A Facebook után a Google+ is lehetővé teszi felhasználóinak, hogy pontosabban határozzák meg nemi identitásukat.
Huszonöt év, egy negyedszázad történelmi léptékkel is jelentős idő. Ennyi idő alatt biztosan vannak olyan napok, melyek tömegek számára emlékezetesek és egész népekre nézve vitathatatlan jelentőségűek. Ilyen sorsfordító nap volt 1989. december 15-e, a romániai forradalom kezdete. Huszonöt évvel ezelőtt Tőkés László és a tettre kész temesváriak kiállásán keresztül az erdélyi magyarság és egész Románia történelme új fejezethez érkezett. A Ceaușescu-rendszer bukásához vezető események akkor, ott és velük kezdődtek. Erre emlékezik a Duna Televízió a december 15-i tematikus estéjén.
Az erdélyi magyarok elsősorban Erdélyt vagy kisebb régiót, Székelyföldet, Partiumot érzik a hazájuknak, Romániát ennek egyfajta kiterjesztésének érzékelik – hangzott el Veres Valér szerda esti előadásában, melyben a szociológus az erdélyi magyarság nemzeti identitásának változásairól beszélt.
A haszongépjármű 18 éves sofőrje túl gyorsan hajtott és a sűrű köd miatt nem vette észre időben az útszélen építési munkálatok miatt kiásott óriási gödröt.
December 13-án, szombaton este 6 órától mutatja be a Figura az idei évad mesejátékát, Václav Čtvrtek - Kárpáti Péter Rumcájsz, a rabló című darabját. A meseelőadást, melynek története az erdőlakó Rumcájsz és a jicíni gróf közötti háborúság történetét meséli el, Dézsi Szilárd rendezte.
Dick Cheney volt amerikai alelnök élesen bírálta csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottságának a héten nyilvánosságra hozott jelentését a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kegyetlen vallatási módszereiről, és azt hangoztatta, hogy a CIA nem elítélést, hanem méltatást érdemel, mert életeket mentett meg.
Most igazán nyerő dolog 14 és 35 év közötti fiatalnak lenni Kolozsváron. A Kolozsvár – Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programnak köszönhetően a városi költségvetésből félmillió lejjel támogatják 250 ötlet megvalósulását, amit egy legalább 3 tagú, 14-35 év közötti fiatalokból álló csoport agyalt ki.
Az esetet követően több csendőr is kereste a bikát, s biztosították a helyszínt. Az állatot rövidesen megtalálták, és egy engedéllyel rendelkező vadász kilőtte.
Rágalmazásért jelentette fel csütörtök délelőtt Vida Ildikó André Goodfriendet – mondta az Indexnek Futó Barnabás, a NAV-elnök ügyvédje.
A jövő évi költségvetésben az ideinél 6,72 százalékkal nagyobb pénzkeretet szán a kormány a nemzeti kisebbségek érdekvédelmi szervezeteinek – derül ki a 2015-ös büdzsé csütörtökön nyilvánosságra került tervezetéből.
Gábor Zsazsa már nagyon rossz állapotban van – írja a Radar Online.
Ceaușescu gyermekei címmel közöl hosszú riportot a The Guardian angol újság a kommunista árvaházakban felnőtt fiúról.
Hajléktalanokon, szegény embereken, elhagyott, vagy felügyelet nélküli gyerekeken szeretne segíteni a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a december 14-i, vasárnap esti előadásával.
Szavakat serkentő mű, olvasatok felé kanyargó históriák, s velük mindig szemben a terjedelem, a „mennyit érdemes” határvonala, a beavató és ki nem adó titokmesélés, vagy a kitárulkozóan felszínes érintésre is alig elég terjedelmi korlát…
A távközlési hatóság (ANCOM) felmérése szerint a romániai háztartások 89 százaléka fizetett elő televíziós szolgáltatásra.