Negyedik alkalommal szerepel az Aradi Kamaraszínház a Nemzetközi „Davila-Interfest” Stúdiószínházi Fesztiválon, ami egyben a IV. Balkáni Színházak Fesztiválja is.
Az esetre reagált az önkormányzat, mint mondták, az oszlopokat hamarosan elmozdítják, és a járda szélére helyezik ki.
Sikó Barabási Sándor Kovászna megyei főállatorvos szerint Háromszéken jelenleg a teljes szárnyas állomány egészséges, és tudomásuk szerint a megyébe nem érkezett illegális baromfi szállítmány.
Két fontos mérkőzést játszanak ma este Európa-bajnoki selejtezők F-csoportjában: Románia Észak-Írország, Magyarország Finnország válogatottját fogadja 21.45-kor.
A férfi nyugdíjas katona, és azt állítja, hogy az állam egymillió dinárral tartozik neki.
Nem fog unatkozni mandátumának decemberi lejárta után az államfő: Traian Băsescunak pénteken megszületett a második unokája, egy fiú.
Hosszas betegség után, 82 éves korában november 13-án elhunyt Zöld Lajos újságíró, közíró, közösségszervező, festő.
Újraindult pénteken annak a tigrisnek a keresése, amelyet előző nap reggel láttak a Párizstól negyven kilométerre keletre található Montévrain településen, azóta viszont senki nem találja.
Idén is megszervezik A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciát Kolozsváron. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, és megszervezte első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontját – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére tűzték ki.
Az autót édesapjuk vezette, aki durván nekiment az egyik körforgalom járdaszegélyének, és felborította a járművet.
Elárverezik a legelső ismert Batmobilt decemberben Dallasban, a Heritage aukciósház szerint akár 500 ezer dollárt is fizethetnek a ritkaságért.
Halottnak nyilvánították, de 11 órával később a halottasházban felébredt egy 91 éves lengyel asszony.
Jelenleg nagyjából 662 milliárd dollárt ér az Apple, ha az összes részvény pillanatnyi értékét nézzük.
Élő adásban énekelte el pénteken a hírtelevíziók által is közvetített sajtótájékoztatóján Klaus Johhanis a román himnuszt.
November 18-án, kedden 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Emeleti kiállítótermében új kiállítás nyílik, Kádár Tibor festőművész alkotásaiból. A kiállítást megnyitja Jánó Mihály művészettörténész.
November 19-én, szerdán 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Emeleti kiállítótermében fiatal tehetségek koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.
Ebből több mint 60 százalék Bukarestbe és Ilfov megyébe irányult.
Az RMDSZ idei központi rendezvénye szórványkonferenciával kezdődik Medgyesen, a Városi Művelődési Ház Traube Termében reggel 10 órától.
Minden évben november 14-én tartják a Cukorbetegek világnapját, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Cukorbeteg Szövetség együttműködésével 1991 óta tartanak meg. Kiss Gábor újságírót kérdeztük erről az állapotról és a témában írt blogjáról.