Erre utal több, az ukrán médiában csütörtökön megjelent nyilatkozat és értesülés.
A Székelyföldi Grafikai Biennále mára Románia egyik legnagyobb grafikai szemléjévé nőtte ki magát.
A 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program eddigi előkészületeit és a kapcsolódó feladatokat mutatta be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.
Mindazok, akik a közmeghallgatás során módosításokat javasoltak, az elkövetkező két hétben ellenőrizhetik, hogy javaslataik bekerültek-e a végső változatba.
Idén is részt vesz Hargita Megye Tanácsa a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulással a november 13–16. között megrendezett Turisztikai Vásáron a bukaresti Romexpo csarnokában.
A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházba évente átlag 22.000 beteget látnak el, idén már 20.000 beteget ápoltak.
A kisebbségi polgári kezdeményezésről csütörtökön szervezett konferencián szakértők értékelték az RMDSZ javaslatára a FUEN ernyője alatt létrehozott intézkedési javaslatot.
Egy turisztikai fejlesztési program keretében elkészült Ákos község református temploma mellett felépített látogatóközpont.
Nem ez az első alkalom, hogy izgalmas, akciófilmbe illő jelenetet rögzít valaki az orosz utakon, ezúttal ismét sikerült olyant produkálni, amit ritkán láthatunk.
Sikeresnek bizonyultak a Nagy Péter Tamás mezőgazdasági államtitkár irányítása alatt zajló, a kedvezőtlen időjárás okozta károkat, valamint a fajfeljavítást célzó de minimis támogatási programok.
Szombaton este újabb produkcióval lép közönség elé a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
Hat évvel ezelőtt még csak 450 áruházuk és boltjuk volt a multiknak Romániában, jelenleg csupán Bukarestben van szinte ennyi. Az erdélyi nagyvárosokban a Profi viszi a prímet. Brassóban 46 áruház működik, 4900 lakosra jut egy, ami sokat elmond a település életszínvonaláról.
A Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok elnökei, Tamás Sándor és Borboly Csaba csütörtökön, Sepsiszentgyörgyön írták alá azt a tanácshatározat tervezetet, amely jogilag is megalapozza a két megye együttműködését.
Az Újratervezés című magyar alkotás nyerte a Car Shorts nemzetközi rövidfilmes versenyt Berlinben, melyet idén első alkalommal hirdettek meg. A második a Crash Course című holland, a harmadik a Gelato Go Home című brit animáció lett a közönség szavazatai alapján.
Majdnem meglincselték szerda este Csíkszentdomokoson azt az autóst, aki elütött a község területén egy szabálytalanul közlekedő gyalogost – számolt be a Hargita megyei rendőrség.
Tüntetések sorozata következik a napokban Budapesten, azokon már egyre inkább a kormányra mondanak nemet, s az „Orbán takarodj!” egyre gyakrabban hangzik majd fel.
Az sem lehetetlen, hogy a sűrűn könnyező Traian Băsescuban feltámad a főállású nagypapa, és unokáinak szenteli majd életét, sétálgatnak a Cişmigiuban, játékhajókkal csatáznak a Herăstrău-tóban.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának soron következő bemutatója, A Pál utcai fiúk iránt hatalmas az érdeklődés, a színház közleménye szerint az első három előadásra már nem is lehet jegyeket kapni. Ezért rendkívüli előadást iktattak be november 16-ára, amikor délelőtt 11-től bérletszünetben tekintheti meg a közönség a Molnár Ferenc híres regénye alapján készült produkciót.
Az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést fogalmazott meg és juttatott el a rendőrségre csütörtökön a napokban, Székelyföldön megjelent szórólapok kapcsán, amelyben visszaéltek Kelemen Hunor szövetségi elnök és Markó Béla korábbi elnök nevével és arcképével – közölte a szövetség sajtóirodája.
Péntektől megnyitják a forgalomnak a Nagyszeben-Szászváros közötti autópálya harmadik ütemét, így a Déva-Nagyszeben sztrádán most már teljes hosszában lehet majd közlekedni.