Közel egy évvel ezelőtt elbocsátott kovásznai alkalmazottakért tüntetett a Sanitas szakszervezet.
Elpusztított egy lakóházat a Kilauea vulkánból kifolyó láva a Hawaii-szigeteken hétfőn, de több épületet egyelőre nem fenyeget.
Az idei év harmadik évnegyedének végén összesen 8 507 439 ügyfele volt, 60 313-mal kevesebb, mint az előző negyed végén – idézték a cég közleményét a román lapok.
Eredeti módon ösztönzi jobb teljesítményre játékosait a skót Partick Thistle edzője.
Alábbi gyűjteményünk számos helyről és választási kampányból származik, és azt mutatja meg, hogyan lesznek akár véletlenül nevetségesek a jelöltek.
A most felfedezett ATCV-1 vírus egy olyan mikroorganizmus, ami a tudósok szerint csökkentheti az intelligenciaszintet, azaz butít
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet idén is partnere a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. „Intézetünk több programmal lesz jelen a 20. alkalommal megrendezésre kerülő legjelentősebb romániai magyar könyves seregszemlén, fontos szerepet vállal a mindenkori és kortárs magyar irodalom romániai bemutatásában, illetve az új megjelenések népszerűsítésében a román és magyar olvasóközönség körében.
Elfogadja keddi ülésén a kormány azt a határozatot, amely szerint a második elnökválasztási forduló miatt szünetel az oktatás november 14-én, pénteken és november 17-én, hétfőn a felsőoktatási intézményekben.
Többlépcsős béremelést, új tanügyi törvényt, korhatár előtti nyugdíjazást ígért írásban Victor Ponta miniszterelnök, államfőjelölt a pedagógus-szakszervezeteknek egy héttel az államfőválasztás első fordulója előtt – derítette ki kedden a HotNews.
A Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) négy évre tiltotta el Vanessa Mae hegedűművészt, aki alpesi sízőként szerepelt a februári, szocsi téli olimpián, de az ötkarikás indulási jogot a kvalifikációs versenyek manipulálásával nyerte el.
A Boeing olyasmi videót készíttetett pár hete, amin a gép tulajdonképpen csak felszáll-repül-leszáll, de ezt olyan mutatványokkal tarkítja a személyzet, amit ritkán látni utasszállítóknál.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik tanácsadója szerint Észtországnak és Lettországnak minden oka megvan arra, hogy féljen.
A járművek a baróti és kézdivásárhelyi mentőszolgáltatok használatába kerülnek, ahol ezáltal le tudják cserélni a régi, elavult mentőautókat.
Az Európai Néppárt (EPP) „fenegyerekének” nevezte keddi sajtótájékoztatóján az EPP elnöke az RMDSZ-t a romániai államfőválasztás második fordulójával kapcsolatos álláspontja miatt.
Utoljára a nácik éltek a döglött baromfi szimbólummal, ami egyértelműen egy halálos fenyegetés – reagált Klaus Johannis liberális pártelnök, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) elnökjelöltje arra, hogy kedden délelőtt egyelőre ismeretlen tettesek mintegy 50 – élő és döglött – tyúkot dobtak be a Kisselef sugárúton levő székházuk udvarába.
Már több mint hatvanezren írták alá azt a petíciót, amelyben egy Down-kóros kislány édesanyja azt kéri a Disney stúdiótól, hogy produkcióiban engedjen nagyobb teret a szereplők sokféleségének, mert a Disney-filmeket szerető lánya nem talál a maga számára példaképet bennük - számolt be róla hétfőn a CBS San Franciscó-i honlapja.
Októberben 1,44 százalékra lassult a román éves infláció az egy hónappal korábban jegyzett 1,54 százalékról - közölte kedden az országos statisztikai intézet.
Egy 10 darabos filmográfiát szeretne Quentin Tarantino, ami után kiszállna a filmiparból.
A Szatmár megyei RMDSZ a Szövetségi Állandó Tanács döntéséhez tartja magát, és nem kötött semmiféle titkos paktumot a Szociáldemokrata Párttal (PSD) az államfőválasztás második fordulója előtt – szögezte le kedden a maszol.ro-nak Kereskényi Gábor.
Egy craiovai pizzéria tulajdonos kihasználva, hogy minden Victor Pontáról és Klaus Iohannisról szól megalkotta a két államfőjelölt nevét viselő pizzát.