A ploiești-i táblabíróság kedden november 12-ére halasztotta a Mikó-per tárgyalását – tudtuk meg az egyik vádlott, Markó Attila képviselő ügyvédjétől.
Közzétette kedden az oktatási minisztérium azoknak a tantárgyaknak a listáját, amelyekből a 2014-2015-ös tanévben félévi dolgozatot kell írniuk a a diákok.
Nagyon nehzé ellenfelet, a Radnicki Kragujevac csapatát kell legyőznie a Nagyváradi CSM Digi csapatának a vízilabda Bajnokok Ligája főcsoportjába kerüléséért. A keddi sporsoláskor az is kiderült, hogy a play-offba jutott két magyar csapat közül csak az egyik lehet ott a főtáblán.
Hatmillió lejt utalt ki múlt heti ülésén a kormány a költségvetési tartalékból. Az erről szóló határozat hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
Francois Hollande francia elnök védelmébe vette Paul McCarthy amerikai művészt, akinek egy karácsonyfát és egy szexuális játékszert egyszerre idéző The Tree (A fa) című 24 méteres alkotását megrongálták a párizsi Vendome téren.
Mende Gaby révén még részesei lehetünk egy, nem is olyan régi kornak, egykori színházi hangulatnak, érzésnek, amely a Székely Színház idején volt jellemző Marosvásárhelyre, amikor az emberek életét meghatározta a színészek tisztelete – mondta Kovács Levente rendező a Szucher Ervin által Mende Gabyról írt könyv bemutatóján.
Mostanáig több mint 40 millió Toyota Corollát adtak el világszerte, ám Romániában a futottak még kategóriába tartozik, kevesebb mint 5000 közlekedik a hazai utakon. Hosszú éveken át a Volkswagen Bogár volt a legtöbb példányban értékesített autótípus.
Még az új, 7300 férőhelyes kolozsvári sportcsarnok hivatalos átadása előtt tesztelhették a játékteret a Kolozsvári U-BT kosarasai. Dorin Pintea tanítványai november 11-én „avatják fel” a csarnokot, amikor az EuroChallenge kupasorozat második fordulójában fogadják a török Trabzonsport.
A pályázók között egy táblagépet sorsolnak ki.
A Kovászna megyei Korrupcióellenes Ügyészség hétfőn tetten érte az 51 éves brassói sofőrt, aki 3000 lejes csúszópénzt adott át az uzoni rendőrség egyik tisztjének, hogy cserébe az állítsa le az ellene indított eljárást.
Újabb két ember halt meg kedden a sziléziai Myslowice-Wesola bányában két hete történt sújtólégrobbanás sérültjei közül - közölte kedden a sérülteket ápoló egyik kórház vezetősége. A bányabaleset halálos áldozatainak száma ezzel ötre emelkedett.
Idén a pereszkékre koncentrálnak.
Elgázolt egy 64 éves asszonyt egy ittas autós Kézdiszentléleken. A nő a helyszínen meghalt. Ez néhány hónap alatt a második halálos autóbaleset a háromszéki községben.
Hosszú tárgyalás után végül ítélet született Oscar Pistorius ügyében. A hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó öt év börtönt kapott gondatlanságból elkövetett emberölésért, míg a nyilvános helyen való fegyverhasználatért három év felfüggesztettet szabott ki Thokozile Masipa bírónő.
Huszonnyolc év után ülhet le a román labdarúgóválogatott kispadjára Mircea Lucescu. A gsp.ro információi szerint a Sahtar Donyeck edzője közel áll ahhoz, hogy igent mondjon Răzvan Burleanu FRF-elnök felkérésére, már csak ukrán kenyéradója beleegyezésére vár.
A köztelevízió kampányműsorának moderátora hétfőn este váratlanul megkérdezte Elena Udrea elnökjelölttől: igaz-e, hogy Traian Băsescu államfő szeretője volt? A politikus irritáltan hárított.
A 1957-ben tenyésztett tyúkok négyszer kisebbek voltak mint az ugyanolyan körülmények között tartott 2005-ös baromfik.
Cseke Gábor olvasónaplója
Megvált kedden képviselői mandátumától Viorel Hrebenciuc, az erdő-visszaszolgáltatással kapcsolatos korrupciós ügy egyik gyanúsítottja. Lemondását Valeriu Zgonea házelnök jelentette be.