Külön pénzügyi alapot hoztak létre Kínában a világörökség részét képező, de igen rossz állapotban lévő Nagy Fal megőrzésére és javítási munkáinak finanszírozására.
Olaszország lesz a díszvendég a több mint kétszáz pincészet borait felvonultató 23. Budavári Borfesztiválon, amely szeptember 10. és 14. között számos koncert, szakmai és gyermekprogram mellett a bor és az egészséges életmód kapcsolatára kívánja felhívni a figyelmet.
Egy kisebb aszteroida közelíti meg a Földet szeptember 7-én - jelentette a NASA. Az égitest legkisebb távolsága tőlünk a Föld és a Hold közötti távolság egytizede lehet majd.
A japán Nisikori Kej drámai, több mint 4 órás csatában legyőzte a harmadik helyen kiemelt, az idei Australian Openen győztes svájci Stanislas Wawrinkát az amerikai nyílt teniszbajnokság szerdai férfi egyes negyeddöntőjében.
Bekerült a Metallica rock zenekar a Rekordok Könyvébe – tudatták rajongóikkal hivatalos oldalukon a tagok.
Kétszáznegyven résztvevője lesz a XIV. George Enescu nemzetközi klasszikus zenei versenynek, amelyet Bukarestben rendeznek meg szeptember 6. és 27. között - közölték szerdán a szervezők.
Ötven másodperc alatt kiraboltak egy bankot csütörtök hajnalban Brassó egyik lakónegyedében – számoltak be a hírtelevíziók.
Guangdong nemzetközi repülőterén bukott le.
Ismét a román trikolór színeiben virítanak a Torockó melletti Székelykőn lévő betonoszlopok, miután előzőleg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai piros-fehér-zöldre festette ezeket – számolt be a stiridecluj.ro.
A Facebook lett az első androidos app, amelynek úgy sikerült egymilliárd telepítés fölé kerülni, hogy nem a Google gyártja.
A dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül - írja a Napi Gazdaság, meg nem nevezett kormányközeli forrásra hivatkozva.
Az orosz államfő csak nemrégiben jelentette ki: külön államot képzelne el Ukrajna keleti felében, amely nyilvánvalóan orosz érdekszférába kerülne. Egyre valószínűbbek látszik a feltételezés, hogy Vlagyimir Putyin nem áll meg addig, ameddig nem sikerül megvalósítania az általa elképzelt új országot, Novorossziját.
Már több mint 1900 halálos áldozatot követelt március óta a nyugat-afrikai Ebola-járvány - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán.
Trónfosztást és az egész kaukázusi térség felszabadítását ígérték az orosz elnöknek a dzsihadista terroristák – írja a vs.hu.
Percekig elérhetetlen volt a Facebook román idő szerint szerdán 23 óra előtt néhány perccel. A probléma globális lehetett, mert Magyarországon is jelezték.
Remekül fiúsították a Csajok-ban látható Allison Williamst, aki Pán Pétert játssza egy musicalben.
Egy okosóráról lesz kezelhető a világítás, a porszívó és a klíma is, távolról.
Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Băsescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.
Ami most még kelendőbb a régióban: Kelet-Európa ütközőzóna-országait minden NATO-támogatottságukkal együtt lefőzi ütőképességben Belarusz hadserege.
A kelet-ukrajnai térségre vonatkozó béketervet hirdetett meg szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki arra sürgette mind az ukrán kormányerőket, mind a Moszkva-párti szakadár felkelőket, hogy vessenek véget az előrenyomulásnak.