Előzetes szempont

A kilencvenes évektől erre, az ország előmenetelét biztosító négykerekű jármű mellé a politikai elit vezetői, akarva-akaratlan,  odarendeltek még egy ötödik kereket is, amelynek tanügy lett a neve. Sajnos, pótkerék ez a szerkezet akkor, amikor az ország költségvetését készítik, mert annak ellenére, hogy a törvény a nemzeti jövedelem hat százalékát utalta ki számára (és ezen felül még nemzeti prioritásnak is nevezi), mire a pénz az iskolákig érkezik, a felére apad... Pótkeréknek érzi magát az iskola akkor is, ha beruházásról, fejlesztésről, állás-keretekről vagy akár bérezésről legyen is szó. Nemzetes uraiméknak egy esetben fontos az iskola. Amennyiben a mindenkori és szintű választások következnek. Legyenek azok helyiek vagy országos jellegűek. Ilyenkor még az is előfordult, hogy a parlament megszavazza a pedagógusok fizetésének a megduplázásáról szóló törvényt, amelyet aztán a hatalmon lévő kormány nem tud alkalmazni, és marad minden a régiben.

A 2016-os esztendő pedig a választások éve. Vajon milyen és mekkora lesz az a mézes madzag, amelyet az oktatás orra előtt elhúznak majd? A szakszervezetek 25%-os béremelést követelnek. Ha ez meg is lenne, vajon milyen ellenlépéssel kompenzálna a kormány? Újabb álláskeret csökkentéssel vagy még több adó bevezetésével? Vagy mindkettővel egyszerre?

Hol tartunk jelenleg?

Próbálok elvonatkoztatni ezektől a ténytől és áttekinteném, hogy mi várható az oktatásban rövid távon, nevezetesen a 2015-2016-os tanévtől?

Ahhoz, hogy pertinens elemzésbe kezdjünk, próbáljuk azt is vizsgálni, meddig jutottunk? Az előző iskolai év záróvizsgái javuló tendenciát mutattak. Így történt ez mind a képességvizsga, mind az érettségi alkalmával. Föltéve persze, hogy az adatok szintjén nem történt csúsztatás.

Megjegyzés: Különben, akit a részletes eredmények érdekelnek, megtekintheti azokat az Országos Felmérő és Vizsgáztató Központ (CNEE) honlapján.

Vagyis ilyenképp az oktatás minősége javult.

Pozitív elmozdulást mutat az a tény is, hogy a szakiskolai oktatás kezd újraalakulni. Biztos sokan emlékeznek még arra, hogy 2003-ban az akkori miniszter egy tollvonással beolvasztotta a szakiskolákat a középiskolás oktatásba, ami az oktatáson túl, végső soron a szakképzett munkaerő biztosításában okozott fölbecsülhetetlen károkat. Az már 2003-ban magától értetődő volt, hogy ezek a tanulók nem tudnak majd eleget tenni azoknak az amúgy is magas sztenderdeknek, amelyeket a középiskolai tantervek eléjük állítottak. Úgy történt minden, ahogyan az előrelátható volt. Ezek a gyerekek sem a záróvizsgán, sem a szakma területén nem tudtak helytállni.  A későbbi, katasztrofális érettségi eredmények egyik okozója éppen a fent említett intézkedés volt.

Megjegyzés: Jelenleg, csupán az érdekesség szintjén, elgondolkodhatunk azon, vajon az oktatás vezetői nem látták volna azt, ami legtöbbünk számára világos volt? Hogy döntésük milyen várható „eredménnyel” zárul?

A 2015—2016-os tanévet már mintegy 80000 szakiskolás tanuló kezdi el Romániában. Ebből mintegy 4000 magyar nyelven tanul majd. Úgy tűnik, hogy a szakiskolai oktatás lassan újból talpraáll. Legalábbis nagyon igyekszik megtalálni az őt megillető helyet. Ma már a szakiskolák duális oktatási formája is elindulni látszik. Miniszteri rendelet szentesíti ezt az oktatási formát. Persze, azt is tudjuk, hogy az adminisztratív intézkedés ellenére, jelenleg leginkább néhány németországi fejlesztés hazai házatáján beszélhetünk igazi duális szakoktatásról. Persze, már maga a tény, hogy ebben az irányban is mozdult valami, figyelemre méltó.

Igaz, a 2003—2004-es tanévhez viszonyítva még sok a tennivaló a szakiskolai oktatás terén. Ha csak a mennyiségi paramétereket említjük, akkor is. Ugyanis Romániában akkor mintegy 280000 tanuló járt szakiskolába, és ebből 8300 magyarul tanult. A fejlődést igazolandó, lássunk néhány előző adatot. A 2012—2013-as tanévben Romániában már csak 12105  szakiskolást tartottak számon. Ebből 935 tanult magyarul.

Jól jön az elvi és anyagi támogatás Magyarország részéről is. Mert jól képzett szakmunkásra egyre inkább szükség van. A végzettek pedig maguk is megtalálják a számításaikat, akár idehaza, akár külföldön. A kiteljesedő beiskolázási számokon túl, amelyeket a szaktárca biztosít, igencsak szükséges az a szakmai segítség, amelyet újabban a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége is magára vállalt a szakoktatás minőségének továbbfejlesztése érdekében.

Új törvény?

Tudott dolog, hogy 2012-től errefelé az 1/2011-es tanügyi törvény majdnem felét a szocialista—liberális, majd pedig a tiszta szocialista kormányzás megváltoztatta. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az RMDSZ kilépett a kormányzásból.

Megjegyzés: Azt most ne vitassuk, hogy egy bármikori vagy bármilyen kisebbségnek van-e joga elvetni bármelyik olyan adminisztratív vezetési formát, amely a kisebbségek jogainak érvényesítését szolgálja? Hogy a kormányzásból való kilépés végső soron mennyit árt vagy használ a kisebbség mindennapjainak?

Manapság visszatértünk a régi, 4+4+4-es oktatási szerkezethez, illetve az elemi oktatást megtoldottuk egy évvel. A most készülő törvénytervezetekből még nem látni világosan, hogy az elemi oktatásba utalt szuper óvodai csoport megmarad előkészítő osztálynak vagy visszakerül az óvodai oktatásba...

Új curriculum is készül, nyilatkozta a Bukaresti Agronómia Egyetem volt rektora, aki most tanügyminiszter. Ezt a bejelentést 2011 óta más miniszter is megtette, de eddig ezen a téren érdemben semmi nem történt. Remélhetőleg most talán nem az a gyakorlat folytatódik majd, amely szerint az érvényben lévő curriculum valójában az 1989 előtti kozmetizált változata. Más szóval sokban nem különbözik az 1989 előttitől. Ugyanolyan zsúfolt, tele fölösleges információkkal, azaz túlterhelő, akárcsak  amaz volt az 1977-es politechnizációs reform óta.  Föltehetjük a kérdést: ilyen előzmények mellett mi engedhet arra következtetni, hogy azok a politikai vezetők, akiknek a segítségével sikerült visszaállítani a 2011 előtti törvénykezési konstellációt, arra törekednek majd, hogy példának okáért a jelenleg hatályban lévő heti óraszámok csökkenjenek? De kockáztassuk meg azt a feltevést is, hogy a fejlődés érdekében ők is ezt szeretnék. Ez esetben nyilván a szakszervezetek fognak majd a „pedagógusok érdekeit védően” tiltakozni az ebbéli törekvések ellen.  Ha viszont a heti óraszámok nem csökkennek, akkor több mint biztos, hogy a tanított tantárgyak információ özöne továbbra is nyomasztani fog diákot és tanárt egyaránt. Mert ugye, a szakmai sovinizmus minden tantárgy képviselőjt arra sarkallja majd, hogy megtöltse információs anyaggal a számára kijelölt keretet. Maradni fognak, ahogyan az eddigi gyakorlatban is maradtak, a túlzsúfolt tantervek, tankönyvek. És ezzel a kör be újból bezárul.

Optimistának éppen nem nevezhető jóslataimat, sajnos, az a tény is igazolni látszik, amely szerint az elemi oktatásban nem sikerült az új tantervekhez új tankönyveket biztosítani. Hihetjük akkor, hogy ez az V-VIII osztályos oktatásban avagy líceumi szinten másképp történik mindez?

Másik gond: az iskolák menedzsmentje a törvény megváltoztatása révén máris visszaalakult a régi, tanárközpontú iskolavezetéssé. Bízhatunk-e abban, hogy ez a vezetés a diákok érdekei mellett kardoskodik majd, nem pedig a saját álláspontját betonozza be a tanítás haszonélvezői ellenében? Alig hiszem.

A nyáron egyre konkrétabb jelzéseket kaptunk arra vonatkozóan, hogy a törvénykezési módosítások hamarosan vagy kissé odább, de egy új törvénytervezetben fognak testet ölteni. Azt, hogy ez az újabb változás mennyire fog oktatási rendszerünk javára válni, azt csak sejtjük, nem tudhatjuk bizonyosan. Azt viszont igen, hogy az 1989 után bekövetkezett 22 tanügyminiszter váltás mindenike csak zavart keltett a tanügyben. Hiányzott az összefüggő, átgondolt távlat. A miniszterek nagytöbbsége egyszerű végrehajtó, pártkatona volt. Miért lenne éppen a bársonyszék új gazdája ez alól kivétel? De ha véletlenül úgy is történnék, nem hiszem, hogy lesz ideje véghezvinni „apostoli” hivatását.

Kisebbségi vonatkozások – vissza a múltba?

A találgatások ingoványos talajáról térjünk vissza a tényekhez.

Az 1/2011-es tanügyi törvény változatlanul maradt része, fejezete éppen a kisebbségi oktatásra vonatkozott. Ennek mi csak örülhettünk, mert a törvény szintjén olyan jogok nyertek valóságalapot, mint a kisebbségi oktatás szervezésének lehetősége az oktatás minden szintjén, illetve oktatási intézményeink kisebbségi vezetése, a tantárgyak anyanyelven való oktatásának joga minden tantárgy esetében, kivéve persze a román nyelv és irodalom tanítását sajátos tantervek alapján, hogy csak a legfontosabb vonatkozásnál maradjak, de valójában idézhetném a kisebbségi oktatásra vonatkozó összes cikkelyt. Amint az eddig közzétett törvénytervezetek, illetve a rendszerből jövő belső információk igazolják, ezek a jogok az új tanügyi törvény tervezetekben nem szerepelnek vagy jobb esetben, csak igen foghíjas formában kapnak helyet. Példának okáért, az új törvénytervezetek egyik változatában, amelyet a Szenátus tanügyi bizottsága tett közzé, a kisebbségi oktatásra vonatkozó fejezet első cikkelye azt mondja ki, hogy ebben az oktatási formában az egyik legfontoabbnak ítélt alapelv a szegregáció eltűnése. Ez magyarán azt jelenti, hogy a törvénykezés vissza szeretné állítani az 1989 előtti helyzetet, amelyben csak tagozatos iskolák működhettek/működhetnek. Gondolom, azt nem szükség külön érvekkel alátámasztanom, hogy ez végső soron a kisebbségi oktatás elsorvasztását jelentené, akárcsak 1989 előtt. Ez pedig az eddig elért eredményeink teljes összeomlásával lenne egyenlő. Emellett a tény mellett nem szabad, nem lehet szó nélkül elmenni!

Az alakuló helyzet azért is elgondolkodtató, mert a jelenleg hatalmon lévő állami és politikai konstelláció még tárgyalni sem hajlandó ezekről a kérdésekről. Márpedig abban az esetben, ha minisztériumi szinten nem lesz lehetőség az alakuló új tanügyi törvény kisebbségi vonatkozásainak legalább az átmentésére, akkor, előre láthatóan, arra sem lehet sok remény, hogy a politikai hatalom, főképp ellenzéki alapállásból sikereket érjen el ezen a téren.