KISEBBSÉGBEN: Több budapesti helyszínen tart előadást az Osonó
Április 26-30. között a Bakelit Multi Art Center, az RS9 Színház, az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ, valamint két budapesti gimnázium ad otthont az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című, a román és magyar fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadásnak. Előtte, április 25-én a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnáziumban mutatja be a társulat a Fazakas Misi által rendezett fórumszínházi produkciót.
A júniusban bemutatott produkció elutasítja, hogy meghatározható legyen. Nem dokumentumszínház, bár az előadás kiindulópontját az osonós és a csíkszeredai román fiatalok egyéni tapasztalatai képezik. Nem fórumszínház, bár a magyar és román fiatalok vallomásai megbolygatják a nézőket, arra ösztönözve őket, hogy vegyenek részt a játékban saját történéseikkel és rádöbbenéseikkel. Aki belép az előadás játékterébe, kitépi utána a tankönyvekből a románok és magyarok viszonyáról szóló, közhelyektől és előítéletektől hemzsegő lapokat. Ennek következtében az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.
A turné esti előadásainak programja:
Április 26., kedd, 20 óra: Bakelit Multi Art Center (Soroksári út 164., 1095)
Április 27., szerda, 19.30 óra: RS9 Színház (Vallai kert)
Április 28., csütörtök, 20 óra: Bakelit Multi Art Center
Április 29., péntek, 19 óra: S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ (Semmelweis u 4., 1052)
Az esti előadások mellett, a független társulat folytatja a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott iskolaprojektet, így osztálytermi produkcióként is bemutatásra kerül az előadás. 26-án két osztálytermi előadásra kerül sor a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában, majd 27-én a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola vendége lesz a társulat.
Szereplők: Sergiu Bucur, Mucha Oszkár, Rareș Filip, Gyergyai Bea, Briana Macovei, Alex Pescărescu, Bedő Kinga. Technikus: Szőcs Tamás. Rendező: Fazakas Misi. Projekt-tanácsadó: Nina Tintar.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni