Két tucat fehér fajvédő, több ezer ellentüntető vonult fel Washingtonban


-A A+

Alig két tucatnyi fehér fajvédő és több ezer ellentüntető vett részt Washingtonban vasárnap azon a megmozduláson, amelyet a tavaly nyáron a virginiai Charlottesville-ben kitört véres zavargások első évfordulóján rendeztek. 

A tüntetések békésen, összecsapások nélkül értek véget, miután az amerikai főváros utcáin láthatóan megerősített volt a rendőri jelenlét.

A néhány fajvédőt rendőrök sorfala kísérte a Fehér Ház előtti sugárútig, ahol több száz ellentüntető a fajgyűlöletet elítélő táblákkal és rigmusokat kiabálva fogadta őket. Jason Kessler, a fehér fajvédő csoport vezetője rövid beszédet mondott, amelyben arról szónokolt, hogy mindenki számára biztosítani kell a szólás szabadságát.

A rendőrség - az esetleges összetűzések elkerülésére - biztosította, hogy a két csoport ne kerülhessen közvetlenül egymás közelébe.

A rendőrség már szombaton lezárta a Fehér Ház környékén lévő utcákat, a hétvégére betiltották a fegyverviselést, a Fehér Ház körül fegyveres őrök pásztázták az utcákat. Donald Trump amerikai elnök nem tartózkodott a fővárosban, a hétvégét a New Jerseyben lévő bedminsteri golfklubjában töltötte. Szombaton a várható tüntetésekre utalva Twitter-bejegyzésben ítélt el mindenfajta fajgyűlöletet és erőszakot. "A zavargások egy évvel ezelőtt Charlottesville-ben értelmetlen halálhoz és megosztottsághoz vezettek. Nemzetként muszáj összefognunk. A fajgyűlölet és az erőszak minden megnyilvánulását elítélem. Békességet valamennyi amerikainak!" - írta mikroblogbejegyzésében az elnök.

A washingtoni tüntetést alig két óra múltán elmosta a fővárosban kitört óriási vihar. A rendőrség esti közleménye szerint egyetlen letartóztatás történt.

Demonstráción emlékeztek meg a tavalyi incidensről Charlottesville-ben is, ahol szintén erős volt a rendőri jelenlét. Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója szükségállapotot hirdetett a városban, és bár fehér fajvédőknek megtiltották a felvonulást, néhányan megjelentek a város főterén. Két embert letartóztattak, mert összeverekedtek, miután az egyikük tisztelgett Robert Lee tábornok szobra előtt. Robert Lee az 1860 és 1865 között pusztító amerikai polgárháborúban a déli konföderációs seregek vezetője volt, és tavaly az ő szobrának elmozdítása elleni tiltakozással kezdődtek a véres összecsapások, amelyek egy halálos áldozatot is követeltek.







EZT OLVASTA MÁR?

X