Sargentini-jelentés: az Európai Parlament kedden vitázik, szerdán szavaz


-A A+

Kedden vitázik, majd szerdán szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről, amelyet a testület illetékes bizottságában korábban nagy többséggel elfogadtak.

A jelentés szerint – amelynek teljes szövege itt olvasható el magyar nyelven – Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti, gyakran atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását.

A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsorolnak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, valamint a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.

A jelentést összeállító holland zöldpárti Judith Sargentini elmondta, szoros szavazásra számít, mert ugyan képviselőtársainak túlnyomó többsége egyetért a szöveg megállapításaival, a pártpolitika még közbeszólhat, ugyanis a jóváhagyáshoz elengedhetetlen a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatása.

A dokumentum elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség. A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani. A kedden délután 3 órakor kezdődő strasbourgi vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, aki hét percet kapott a felszólalásra.

Sebastian Kurz osztrák kancellár hétfőn este egy interjúban kijelentette: az osztrák Ep-képviselők Magyarországgal szemben az eljárás mellett szavaznak.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén - végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség.







EZT OLVASTA MÁR?

X