A házasság és a család védelmében szólalt fel Tőkés László az EP-ben


-A A+

Az Európai Parlament október eleji ülésszakának első napján, az ún. egyperces felszólalások rendjén Tőkés László EP-képviselő a küszöbön álló romániai alkotmánymódosító népszavazás kérdését vetette fel – számolt be a politikus sajtóirodája.

Tőkés László emlékeztetett: az erdélyi magyar történelmi egyházak a román egyházakkal együtt egyöntetűen kiállnak a törvénykezdeményezés mellett, „hiszen mi sem természetesebb annál, mint amit a módosítás magába foglal”. Az EP-képviselő bibliai és teológiai megalapozottságú meghatározás normalitását hangsúlyozta, valamint azt, hogy az nem irányul senki és semmi ellen, hanem kizárólag a hagyományos keresztény házasság- és családmodell érvényét és értékét védelmezi.

Ezzel szemben Tőkés László szerint a különböző bel- és külföldi baloldali és liberális szervezetek és pártok az emberi és a kisebbségi jogokra való hivatkozással homofóbiát kiáltanak, és indulatos támadásokat intéznek az indítvány kezdeményezői és támogatói ellen. „Elvakultságukban magának a népszavazásnak a demokratikus intézményét is megkérdőjelezik, és olyan mértékű türelmetlenséget tanúsítanak a házasság és család védelmezőivel szemben, amilyent éppen nekik szoktak felróni vádaskodásaikban” – véli a volt református püspök.








EZT OLVASTA MÁR?

X