Nem írja alá a megállapodást a kormány, Bécsbe költözik a CEU


-A A+

A budapesti Közép-európai Egyetem kuratóriuma csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai akkreditációjú mester és doktori programjaira jelentkező új évfolyam hallgatói a 2019-20-as tanévtől a CEU új bécsi kampuszán fognak tanulni.

A 2019-20-as tanév elsőéves hallgatói Bécsben kezdik meg tanulmányaikat, és ott kapják meg amerikai akkreditációjú diplomájukat. A már korábban beiratkozott diákok Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat.

A Kuratórium 2018. december elsejével hagyta jóvá a költözést – jelentették be csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A döntés oka az, hogy a magyar kormány eddig nem írt alá olyan nemzetközi egyezményt, amely lehetővé tenné, hogy a CEU New York-ban akkreditált amerikai intézményként szabadon működhessen Budapesten.

„Minden szükséges lépést megtettünk, hogy megfeleljünk a lex CEU-nak. Számos alkalommal jeleztük, hogy nyitottak vagyunk minden olyan megoldásra, amely garantálja intézményünk integritását és tanszabadságát. Addig vártunk, amíg lehetséges volt” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.

„Felelőtlenek lennénk, ha nem készültünk volna fel a CEU hosszútávú működésének biztosítására. Sajnálatos módon a magyar kormányzat elzárkózása attól, hogy egy számunkra is elfogadható megoldást kínáljon, erre a döntésre kényszerített minket. Ami sok, az sok!” – fogalmazott Michael Ignatieff a sajtótájékoztatón.

A rektor elmondása szerint a CEU szándéka mindig is az volt, hogy Budapesten maradjon, ahol több mint 25 éve van az otthona. „A magyar kormányzat azonban 2017. áprilisa óta jogi bizonytalanságban tartja az intézményt” – fogalmazott, és hozzátette: „18 hónapig védelmeztük a jogunkat ahhoz, hogy amerikai diplomákat adó intézményként Budapesten maradjunk, de nem sikerült olyan garanciákat kapnunk a magyar kormányzattól, amelyek biztosítanák tanszabadságunkat”.

Ez a kormány válasza

A CEU ügye a csütötöki kormányinfón is előkerült. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: "mi a CEU oldaláról érkező különböző fenyegetéseket és ajánlatokat Soros György politikai blöffjének tekintjük". Szerinte a jogi helyzet Magyarországon világos, a Közép-európai Egyetem ma is itt működik.

Emlékeztetett arra, hogy az egyetem hónapokkal ezelőtt vásárolt egy telket Bécsben. Hogyha esetleg úgy döntenek, hogy ott is nyitnak egy diplomakiadó helyet, ehhez a kormánynak nincs köze – közölte. A kormány a kérdésről nem tárgyalt – mondta, hozzátéve azt is, hogy a jelenlegi felsőoktatási törvény is tartalmaz olyan lehetőséget (joint degree), amelyhez nincs szükség állami hozzájárulásra és amerikai és magyar közös diploma kiadását teszi lehetővé.








EZT OLVASTA MÁR?

X