Elhagyhatja Pakisztánt az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nő
Elhagyja Pakisztánt az Ászija Bibi néven ismertté vált keresztény nő, akinek 2010-ben istenkáromlás miatt született halálos ítéletét szerdán a legfelsőbb bíróság eltörölte – közölték az asszony családtagjai hírügynökségekkel csütörtökön.
A család ezt azután jelentette be, hogy radikális iszlamisták már második napja tüntetnek a szabadlábra helyezési ítélet ellen, a többi között útlezárásokkal és autógumik égetésével. "A tüntetések megkezdődtek (Mohamed) próféta iránti tiszteletért. Meg fogunk halni érte. Nem fogunk meghátrálni" – fogalmazott közleményében a Tehrik-i-Labbaik (TLP) pakisztáni iszlamista mozgalom.
Tiltakozások kezdődtek egyebek között a fővárosban, Iszlámábádban, az északnyugati Pesavar, Mardan és Kászur városokban, illetve a keleti Lahorban.
Csütörtökön több mint ezer radikális torlaszolt el egy Iszlámábádot Ravalpindivel összekötő utat az asszony felakasztását követelve. A hatóságok félkatonai egységeket küldtek a helyszínre.
Mohammed Afzal Kadri, a TLP társalapítója követelte a júliusban megválasztott miniszterelnök, Imrán Hán kormányának távozását is, továbbá a felmentő ítéletet hozó három bíró meggyilkolására buzdított.
Az ügyben megszólaló Hán felszólította az iszlamistákat, hogy „ne éljenek vissza az állam türelmével”. Ászija Bibi (eredeti nevén Ászija Núrín) egyelőre még nem tért vissza otthonába, a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva nem ad felvilágosítást tartózkodási helyéről – számolt be az AP hírügynökségnek a fejleményekről az asszony testvére, hozzátéve, nem tartja valószínűnek, hogy Ászija Bibi biztonságban lenne, ha Pakisztánban maradna. Véleményét osztotta Ászija Bibi férje is, a család azonban egyelőre nem nyilatkozott arról, hova szeretnének menni
- 33159 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33164 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni