Ekkor szavazhatnak a britek arról, hogy leálljon-e a brexit folyamata


-A A+

Jövő hétfőn, egy nappal a brexit-megállapodásról szóló brit parlamenti szavazás előtt hirdet ítéletet az Európai Bíróság arról, hogy az Egyesült Királyságnak jogában áll-e egyoldalúan leállítani az uniós kiválás folyamatát.

A luxembourgi székhelyű törvényszék csütörtöki tájékoztatása szerint december 10-én reggel 9 órakor lesz az ítélethirdetés, amely szokatlan gyorsasággal követi a főtanácsnoki indítványt ebben az ügyben.

A bíróság illetékes főtanácsnoka e heti állásfoglalásában megállapította, hogy szerinte az EU alapszerződésének 50. cikke lehetővé teszi a kilépési szándék bejelentésének egyoldalú visszavonását mindaddig, amíg hivatalosan nem lép hatályba a távozás. Ez jelen esetben 2019. március 29-én, pontosan két évvel az 50. cikk aktiválása után lesz esedékes.

Az indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

A brit parlament alsóháza jövő kedden szavaz a kormány és az Európai Unió által elért brexit-megállapodásról, azonban egyes szakértők szerint az egyezmény elfogadása a jelenlegi erőviszonyok alapján egyelőre teljesen valószínűtlennek tűnik, ennek hiányában pedig a brit kormány eddigi nyilatkozatai alapján legvalószínűbb a rendezetlen kiválás, noha az elmúlt napokban maga Theresa May brit kormányfő is világossá tette, hogy ha a parlament elutasítja a megállapodást, akkor az Egyesült Királyság vagy megállapodás nélkül lép ki az unióból, vagy az is elképzelhető, hogy az EU tagja marad.

A hétfői luxembourgi ítélet hatással lehet ezen folyamatra, ugyanis a bennmaradás sok képviselő szemében vonzóbb lehet a komoly gazdasági károkat okozó, úgynevezett "kizuhanásnál", és a kilépést ellenzők számára kedvező döntés nyomán valamelyest nőhet egy második népszavazás esélye is.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X