ENSZ főtitkár: az egész világ nyer azon, ha működik a nemzetközi együttműködés


-A A+

Az egész világ nyer azon, ha a nemzetközi együttműködés működik – hangsúlyozta szombaton közzétett újévi üzenetében António Guterres, az ENSZ főtitkára.

A portugál tisztségviselő aláhúzta, hogy a világszervezet 2019-ben is arra fog törekedni, hogy összehozza egymással a világ népeit, hidakat építsen, és teret adjon a megoldáskeresésnek. „Az új év kezdetén fogadjuk meg, hogy szembenézünk a fenyegetésekkel, megvédjük az emberi méltóságot, és jobb jövőt építük közösen!" – hangoztatta videoüzenetében Guterres.

Az ENSZ-főtitkár tavalyi üzenetében „vörös riadót" fújt, mert a világra számos veszély leselkedik. Idén úgy fogalmazott, hogy nyugtalanító időket élünk, s a klímaváltozással az emberiség továbbra sem tud lépést tartani. Kiemelte azt is, hogy a geopolitikai megosztottság mélyülése miatt a konfliktusok rendezése is nehezebbé vált. Guterres üzenetében fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ENSZ-nek sikerült összehoznia a világ országait, és Katowicében sikerült megállapodni a párizsi klímamegállapodás végrehajtásáról.

António Guterres kiemelte, hogy a világban ma rekordszámú ember keres biztonságot és menedéket, növekszik az egyenlőtlenség, „az emberek pedig megkérdőjelezik azt a világot, melyben egy maréknyi ember ugyanannyit birtokol, mint az emberiség fele". Guterres szerint teret nyer a türelmetlenség, és elveszőfélben van a bizalom. Ezzel kapcsolatban az ENSZ migrációs és menekültügyi paktumának fontosságát hangsúlyozta, melyek szerinte életeket fognak megmenteni, és felülkerekednek a kérdésben uralkodó "káros mítoszokon".

„Van ok a reményre" – tette hozzá az ENSZ-főtitkár. A tisztségviselő kiemelte, hogy Jemenben felcsillant a rendezés lehetőségének reménye, Etiópia és Eritrea rendezni látszik viszonyát egymással, és Dél-Szudánban is nagyobb az esély a fegyveres konlfiktus lezárására.








EZT OLVASTA MÁR?

X