Bernie Sanders indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson


-A A+

A Politico című amerikai folyóirat szerint Bernie Sanders amerikai szenátor egy videofelvételen bejelentette, hogy indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson, de egyelőre nem tudni, hogy nyilvánosságra hozza-e a felvételt, és ha igen, mikor.

A Politico már korábban hírt adott róla, hogy Sanders több olyan emberrel találkozott, akik gyaníthatóan fontos szerepet töltenének be kampánystábjában.

A fiatal választok körében kedvelt, 77 éves vermonti szenátor függetlenként képviseli az amerikaiakat a szenátusban, de általában a demokratákkal szavaz.

Sanders 2016-ban a Demokrata Párt előválasztási véghajrájában veszített Hillary Clinton korábbi külügyminiszterrel szemben, elsősorban a pártelitet képviselő szuperdelegátusoknak köszönhetően, így Clinton mérkőzhetett meg Donald Trumppal.

Sanders híveinek meggyőződése és számos felmérés bizonyítja, hogy a baloldali politikus győzelemre vezethette volna a Demokrata Pártot Trumppal szemben. Mindazonáltal a vermonti szenátor nem élvez osztatlan támogatottságot a demokraták körében.

Az utóbbi hetekben mintegy tucatnyian jelentették be a demokraták soraiból, hogy a párt színeiben indulnának a 2020-as elnökválasztáson. Várakozások szerint Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke szintén ringbe szállhat a demokrata elnökjelöltségért.








EZT OLVASTA MÁR?

X