Indul az amerikai elnökválasztáson Bernie Sanders


-A A+

Bernie Sanders vermonti szenátor kedden hivatalosan is bejelentette, hogy ismét jelölteti magát a 2020-as elnökválasztáson. A független - de a demokratákkal együtt politizáló - szenátor 2016-ban Hillary Clinton vetélytársa volt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben. 

A 77 éves, önmagát demokratikus szocialistaként meghatározó politikus a támogatóihoz küldött e-mailben jelentette be, hogy másodszor is indul az elnökválasztáson. "A politikai forradalmat be kell fejezni" - fogalmazott levelében.

Bernie Sanders az egyik legismertebb politikus, aki csatlakozott a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok népes táborához. Felmérések szerint jelenleg a legnépszerűbb is a baloldali jelöltek között. Politikai hitvallását három évvel ezelőtt elemzők még az amerikai politika peremén lévőnek ítélték, főbb elemeit azonban mára a Demokrata Párt egy jelentős része magáénak vallja.

Általános és mindenki számára garantált egészségbiztosítást, 15 dolláros minimális órabért és ingyenes felsőoktatást szorgalmaz. Ezzel a programjával az előző elnökválasztási kampányban fiatalok millióit hódította meg. "Amikor három évvel ezelőtt erről és más elképzelésekről beszéltünk, azt mondták, hogy 'radikálisak' és 'szélsőségesek' vagyunk" - írta a híveinek kedden küldött levelében.   

Politikájának fő elemei nem változtak a három évvel ezelőtti programjában megfogalmazottakhoz képest. A jövedelmi különbségek felszámolását és az általa korruptnak ítélt kampányfinanszírozási rendszer megváltoztatását szeretné elérni, és mint tanácsadója, Jeff Weaver a Politico című lapnak elmondta, "progresszív külpolitikát" javasol majd.   "Kampányunk arról szól majd, hogy átalakítsuk országunkat és létrehozzunk egy gazdasági, társadalmi, faji és környezeti igazságosságon alapuló kormányt"  - fogalmazott kedden. Donald Trump elnököt "rasszistának" nevezte és úgy vélte, hogy az elnök "szexista, idegengyűlölő és olyasvalaki, aki önkényuralmi irányba vezetve bennünket aláássa az amerikai demokráciát".

Sanders a jelöltségét támogató egymillió aláírást kíván összegyűjteni annak érdekében, hogy - mint korábban többször is elmondta - szembeszállhasson a gyógyszergyártókkal és a biztosítási társaságokkal. Elemzők szerint ez az aláírásgyűjtés jelzi majd támogatottságának mértékét is.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X