Polgári per is indult az elítélt vatikáni pénztárnok ellen


-A A+

A folyamatban lévő büntetőeljárás mellett polgári per is indult Ausztráliában a gyerekmolesztálásban bűnösnek talált volt melbourne-i, majd sydney-i érsek és későbbi vatikáni pénztárnok, George Pell ellen - közölte csütörtökön Victoria állam legfelsőbb bírósága.

A bíróság tájékoztatása szerint Pell mellett alperes az ügyben Victoria állam, a ballarati családvédelmi szolgálat és a Sisters of Nazareth katolikus segélyszervezet kuratóriumának tagjai is.

A felperes nevét jogi okokból nem lehet nyilvánosságra hozni. A helyi sajtó szerint egy olyan, most 50 éves férfi indította a pert, akit állítása szerint Pell három-négy alkalommal szexuálisan bántalmazott a múlt század hetvenes éveiben egy ballarati uszodában. Pell pályája elején szülővárosában, a Victoria állambeli Ballaratben volt plébános.

Az Australian Associated Press hírügynökség úgy tudja, hogy a férfi korábban büntetőfeljelentést is tett Pell ellen, ám az ügyészség a múlt héten úgy döntött, hogy abban az ügyben nem emel vádat, mert nincs hozzá elég bizonyíték.

"Sok elmélkedés után nagy bátorságot kellett gyűjtenem, hogy elmondjam a történetemet, és súlyos bűncselekményekkel vádoljam meg a világ egyik legmagasabb rangú katolikus vezetőjét" - idézte a hírügynökség a meg nem nevezett vádlót.

George Pellt tavaly decemberben bűnösnek mondta ki a bíróság ötrendbeli szexuális bántalmazás vádjában, melyeket 1996-ban két fiú ellen követett el Melbourne érsekeként egy székesegyházban. A bíróság március 13-án dönt arról, hogy milyen büntetést szab ki a volt prelátusra.

George Pell ártatlannak tartja magát, és fellebbez az ítélet ellen.

Pell 2014-ig volt Sydney érseke, utána a Vatikán gazdasági ügyekért felelős titkárságának prefektusaként a pápai állam pénzügyeiért felelt. Személyével a katolikus egyházat világszerte megrázó gyerekmolesztálási ügyek egészen a Vatikán legfelsőbb köreiig értek el. Az ellene felhozott vádak miatt Ferenc pápa felmentette tisztségéből a bíborost.







EZT OLVASTA MÁR?

X