Az EP, az EB és az EPP is aggodalmát fejezte ki a Kövesivel szembeni fellépés miatt


-A A+

Vitát indítványoz az Európai Parlament következő plenáris ülésén az Európai Néppártot (EPP) vezető Manfred Weber, amennyiben az illetékes romániai hatóságok nem mondanak le a legfőbb ügyészi tisztségre pályázó és az EP által támogatott Laura Codruţa Kövesi ellen foganatosított jogi intézkedésekről. 

Az EPP elnöke egy pénteki nyilatkozatában azt mondta, aggodalommal töltik el a Kövesi elleni intézkedésekről szóló sajtóbeszámolók. "Mindez teljesen elfogadhatatlan és precedens nélküli az EU Tanácsának soros elnökségét ellátó ország részéről. Felkérem a Tanács többi tagját, lépjenek fel határozottan e helyzet ellen, az Európai Bizottságot pedig arra, hogy garantálja az európai főügyész kiválasztására irányuló folyamat korrektségét és függetlenségét" - fogalmazott. 

Hozzátette, Kövesi az Európai Parlament főügyészjelöltje, az EPP támogatását is élvezi, ezért ha a román hatóságok nem vonják vissza az ellene foganatosított jogi intézkedéseket, az EP soron következő plenáris ülésén vitát kezdeményeznek az ügyről. 

Manfred Weber ugyanakkor felhívást intézett a szocialista pártokat tömörítő Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez, illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoporthoz, hogy foglaljanak állást Romániában kormányzó testvérpártjaik ellen. "Itt nem pártpolitikáról van szó, hanem politikai motivációjú igazságszolgáltatásról, illetve a korrupció elleni küzdelem csődjéről egy uniós tagállamban" - nyomatékosította. 

Az EP elnöke is aggódik

Korábban a nap folyamán az EP elnöke, Antonio Tajani is aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Kövesit hatósági felügyelet alá helyezték. Tajani Twitter-bejegyzésében támogatásáról biztosította az EP európaifőügyész-jelöltjét, és azt írta, napirendre fogja tűzni a témát az EP-frakciók vezetőinek szerdai ülésén. 

Megszólalt az ügyben az Európai Bizottság (EB) is. Margarítisz Szkínász szóvivő pénteki sajtóértekezletén azt mondta, az EB figyelemmel követi a helyzet alakulását. "Alapvetően fontos, hogy a független bizottság által kiválasztott mindegyik jelölt korrekt elbánásban részesüljön a folyamat során. Az EB ezért felhívást intéz a román kormányhoz és hatóságokhoz, hogy tartsák tiszteletben az EU alapszerződésében rögzített őszinte együttműködés elvét az európai főügyész kinevezésével kapcsolatban. Valamennyi jelöltnek meg kell adni lehetőséget, hogy részt vegyen a szelekciós folyamatban" - fogalmazott. 

A román korrupcióellenes ügyészség volt vezetője ellen hatvannapos hatósági felügyeletet rendelt el csütörtökön az igazságszolgáltatásban elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) abban az ügyben, amelyben hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják az Országos Befektetési Alap (FNI) volt igazgatójának, Nicolae Popának a hazaszállítása kapcsán. Kövesinek megtiltották többek között, hogy elhagyja az országot, illetve hogy nyilatkozzon a sajtónak. 








EZT OLVASTA MÁR?

X