Székely terrorvád: Bajkai és Lomnici szerint elfogadhatatlan a legfelsőbb bíróság döntése
Elfogadhatatlannak nevezte Bajkai István, a magyar Országgyűlés fideszes képviselője és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a román legfelsőbb bíróság döntését, amely kedden elutasította a terrorizmus vádjával – szerintük ártatlanul – öt-öt év szabadságvesztésre ítélt székelyföldi férfiak, Beke István és Szőcs Zoltán rendkívüli felülvizsgálati kérelmét.
„Az erdélyi őshonos magyar kisebbség száz éve elnyomásban és a folyamatos megfélemlítés, üldözés ellenére próbál megmaradni szülőföldjén. Az emberi jogi sérelmek közepette mégis szomorú mérföldkőnek számít a román legfelsőbb bíróság döntése” – írták közleményükben.
Közölték: a politikai foglyoknak tekinthető elítéltek ügyében ügyvédek bizonyították a jogerős döntés megalapozatlan voltát, továbbá a számtalan súlyos eljárási hibát, tévedést. Ennek ellenére a bírák nem jogi, hanem politikai döntést hoztak abból a célból, hogy védjék a román titkosszolgálat érdekeit és fenntartsák a magyarság megfélemlítését szolgáló korábbi döntést – írták.
„A jogtalanságba soha nem szabad beletörődni, ezért folytatni kell az emberi jogi küzdelmet nemzetközi szinten is a foglyok kiszabadítása érdekében. Az ártatlan székely fiatalok által indított, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban lévő eljáráshoz gyakorlati segítséget nyújtunk, és az uniós jogi lehetőségeket is ki fogjuk használni” – tudatták. Széleskörű összefogásra is szükség van, mivel a magyarellenes intézkedések valódi célja az erdélyi magyarság beolvasztása, megfélemlítése, megalázása és másodrangú állampolgári sorban tartása – fűzték hozzá.
A közleményben kiemelték: elítélik a jogsértő eljárást és az emberi jogok súlyos megsértését, ezért erőikhez mérten fokozzák a székely politikai foglyoknak nyújtott támogatást, ugyanakkor felhívják a világ közvéleménye és az emberi jogi szervezetek figyelmét, hogy Románia magyarellenes politikája, joggyakorlata az '50-es évek sztalinista, Ceaușescu-féle elnyomását idézi és a külhonban élő többmilliónyi magyarság ma Európa leginkább üldözött nemzetisége.
- 33027 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33029 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33029 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33030 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33032 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33032 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni