Megnyitották a gázai átkelőket az áru- és személyforgalom előtt


-A A+

Izrael egy héttel a rakétatámadásokat lezáró tűzszünet után újraindította a Gázai övezetbe irányuló áruszállítást és személyforgalmat, valamint kiszélesítette a gázaiaknak halászatra engedélyezett tengeri sávot - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

Megindultak az üzemanyag- és áruszállító kamionok az övezet teherforgalmi átkelőhelyénél, Kerem Salomnál, és átléphették az Ereznél lévő határállomást az izraeli kórházakba tartó betegek is.A gázai halászok ismét tizenkét tengeri mérföld, vagyis  huszonkét kilométer szélességben vethetik ki hálóikat az övezet partjainál, akárcsak a három napos, múlt hét végi összecsapások előtt. 

Katar képviselője, Mohammed al-Amadi is hamarosan beléphet az övezetbe, hogy megkezdje a rászorulók segélyezését. Egyelőre a ynet szerint nem világos, hogy juttat-e pénzeket az övezetet uraló radikális iszlamista terrorszervezet, a Hamász vezetőinek és tisztviselőinek is. 

Az egy héttel ezelőtti támadásokban négy izraelit öltek meg a Hamász és az iszlamista Iszlám Dzsihád izraeli civil településekre kilőtt rakétái, míg az izraeli ellencsapásokban huszonöt palesztin vesztette életét. A palesztinok közül tízen civilek voltak a gázai egészségügyi minisztérium bejelentése szerint. 

Az egyiptomi és ENSZ-közvetítéssel megkötött tűzszünetet mindeddig többé kevésbé betartották a felek, noha péntek délután ismét közel hatezer palesztin tüntetett erőszakosan az övezet izraeli határánál. Ekkor az izraeli katonák lelőttek egy zavargót, és megsebesítettek harminc további palesztint, akik veszélyesen megközelítették vagy rongálni próbálták a határkerítést. 

Katar múlt kedden bejelentette, hogy 480 millió dolláros (közel 140 milliárd forintos) pénzsegélyt ad a palesztinoknak, részben a Gázai övezetnek, részben a Ciszjordániában kormányzó Palesztin Hatóságnak.

A Gázai övezetben mintegy 2 millió ember él nehéz körülmények között, több mint hatvan százalékos a munkanélküliség, és hiányt szenvednek a megfelelő ivóvízben és a villamos energiában is. 

Izrael és Egyiptom több mint egy évtizede blokádot vezetett be a Hamász uralta övezet ellen, amit biztonsági megfontolásokkal indokolnak. Például korlátozzák a cementszállítást, mert ezt a nyersanyagot lakóházak és a civileket szolgáló építkezések helyett katonai célú alagútrendszer építésére használták. A Hamászt az EU, Izrael és az Egyesült Államok terrorszervezetnek minősítette.








EZT OLVASTA MÁR?

X