Európai vezetőkhöz fordult Klaus Johannis a moldovai válság miatt


-A A+

Levelet küldött a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzettel kapcsolatban a román államfő Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének és Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének - közölte az Államelnöki Hivatal. 

A levél szerint Románia - EU-tagállamként is, de úgy is, mint olyan ország, amelynek különleges, közös nyelven és kultúrán alapuló viszonya van keleti szomszédjával - aggodalommal követi a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzetet. A Chişinăuban fennálló alkotmányos és politikai válság az ország, sőt, az egész régió stabilitását veszélyezteti, és ezt az Európai Unió tagállamai nem hagyhatják figyelmen kívül - vélekedik Klaus Johannis.

A román államfő hangsúlyozza, hogy meggyőződése szerint az Európai Uniónak tartania kell magát az európai szomszédságpolitika (ESZP), valamint az EU globális stratégiája keretében tett vállalásaihoz, és válaszolnia kell a Moldovai Köztársaság állampolgárai igényeire, akiknek nagy többsége az uniós csatlakozás mellett foglalt állást, amint az a 2019 februári parlamenti választásokkor is kiderült. 

Johannis kéri, hogy az EU tagállamaival együtt sürgősen találjanak az uniós normákba és értékekbe illeszkedő módot a Moldovai Köztársaságban kialakult helyzet rendezésére. "Románia kész támogatni ezeket az erőfeszítéseket, amelyek egybevágnak stratégiai célunkkal, amely az Európai Unió célja is egyben: támogatni a Moldovai Köztársaságot európai törekvéseiben" - szögezi le Klaus Iohannis. 

(Címlapfotó forrása: presidency.ro)








EZT OLVASTA MÁR?

X