Holokauszt-emléknap: fejet hajtottak a Duna-parti cipőknél


-A A+

Néma főhajtással, mécsesgyújtással, kövek és virágok elhelyezésével rótták le kegyeletüket több mint százan kedd este Budapesten, a Cipők a Duna-parton emlékműnél a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja fővárosi záróeseményeként.

Naplementekor többek mellett mécsest helyezett el az emlékműnél Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára, Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója. Ugyancsak mécsest gyújtott Schiffer András, az LMP társelnöke, az LMP országgyűlési képviselői csoportjának vezetője.

A megemlékezésen jelen volt Szili Katalin volt házelnök, a jelenleg független képviselőként a Szociális Uniót vezető politikus, Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja, valamint Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció politikusa.

 Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította emléknappá április 16-át, az e napi megemlékezéseket 2001 óta rendezik meg. 2000. január 18-án, a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter javasolta, hogy a középiskolákban minden évben ezen a napon emlékezzenek meg a holokauszt áldozatairól, annak emlékére, hogy 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidók gettókba zárása, majd deportálása.

 A Cipők a Duna-parton elnevezésű kompozíció a nyilasterror idején Dunába lőtt embereknek állít emléket. Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból.








EZT OLVASTA MÁR?

X